Sokkal jobb annak, aki huszonéves korában megtalálja az igazit?

Szerintem is, bár én elfogult vagyok, hiszen ebben a helyzetben gondolom magam. Illetve persze egyénenként változik, hiszen rengeteg szempont létezik.

Ha 20-as éveid elején találod meg a párodat, akkor már azért kicsit felnőtt vagy, nincs az a tipikus tini dráma, mint 16 éves korban. Egy felnőtt kapcsolat lehet.

Mégis együtt éljük meg a fontos dolgokat, pl egyetemista évek, első összeköltözés, karrierépítés stb. Együtt dolgozunk egy közös jövőért, nem a másik kész életéhez alkalmazkodunk.

Sokkal kevesebb a stressz is eleinte (pl nincs ilyen, hogy "mikor veszel már el" vagy "most azonnal legyen gyerek"). Sokkal önfeledtebb, szabadabb a dolog. Nincs kapuzárási pánik, vagy hogy "ha nem maradok vele, már senkinek se fogok kelleni ennyi idősen" megalkuvás.

Persze ott van az is, hogy így több nagyszülővel is találkozik a párom, hosszabb ideig része az életemnek, mintha 5-10 évvel később találkozunk. Összefonódnak a baráti társaságaink. Egyszerűen több időnk van kettesben is (pl ha valaki 30 évesen akar gyereket, azt lehet egy 3 éves kapcsolat után is vagy egy 10 éves kapcsolat után is. Sokan szeretnének még valamennyit kettesben lenni, utazgatni stb).

Persze ezzel szemben ott van az a kérdés, hogy "kiéli-e" magát az ember eléggé vagy nem. Én nem érzem, hogy bármiben akadályozva lennék ilyen téren a párom miatt (ugyanúgy utazhatok, bulizhatok stb, kivéve persze hogy nem mehetek végig a focicsapaton, de ilyen vágyaim meg nincsenek).

Szóval igen, szerintem így ideális, legalábbis számomra. De erre nincs recept, másnak más jön be és ettől az nem lesz kevésbé értékes.

UI.: Kapcsolatban azért szerintem kellene, hogy meglegyen az az érzés, hogy a másik bolondul érted. Persze egészséges korlátok közt.

Nincs bizonyíték arra, hogy megtalálta.

Lehet, huszonévesen dúl a lamúr, aztán a 30-as éveikben megromlik a kapcsolat.

Tesóm huszonévesen ment férjhez, egy huszonéves pasihoz, tavaly váltak el.