Miért mondják, hogy ha az ember nem szereti magát akkor ő sem tud másokat szeretni és őt se fogják igazán szeretni?

Mindig hallom, hogy ha valaki nincs jóban önmagával az nem tud mást szeretni. Hogy jön össze ez a kettő? Magamat sose szerettem (öngyűlöletre neveltek), már haladok az elfogadásomban, de nem mondanám, hogy szeretem magamat. De másokat attól még tudok szeretni, mindig találok valami pozitívumot az emberekben amit lehet szeretni. Viszont tény, hogy én elég szerethetetlen vagyok, eddig minden kapcsolatom elején odáig volt értem a másik fél, szinte úgy érezték magukat mintha megfogták volna az isten lábát, aztán fél év után már totál közömbös lett és nemtörődöm . Mostani kapcsolatomban is egyre inkább így érzem. Már komolyan annyit mondták nekem ezt a dolgot az önszeretettel kapcsolatban, hogy kezdem úgy érezni, hogy emiatt futnak zátonyra a kapcsolataim, mert amúgy én tényleg mindent megteszek azért, hogy jó legyen a kapcsolat, de szinte mindig egyoldalú. Kifelé nem sokat közvetítek abból, hogy nem szeretem magamat. Miért ne lehetne szeretni valakit aki nincs rendben önmagával, vagy miért ne tudna egy ilyen ember szeretni egy másikat?