Milyen volt amikor először tizenévesen szerelmes lettél? Milyen érzés volt? Én el sem tudom képzelni, hogy egyszer szerelmes legyek.15/L

Olyan 14-15 lehettem, és lakott az utcánkban egy srác(ő 20 volt). Punk volt, tarja volt neki, szakad terepgatyában és reklámpólókba járt, tele volt piercingekkel meg tetkója is volt neki. A lányok,akikkel akkoriban lógtam,mindig lefikázták a fiút, nekem valamiért mégis tetszett. Mindig nagyokat köszönt ha meglátott, aztán idővel beszélgetni is kezdtünk, majd egyszer áthívott magukhoz, hogy megtanítson gitározni. Sokat jártam át hozzájuk, gitározni is megtanultam,és persze közben beleszerettem. Nem mertem neki elmondani, féltem,hogy visszautasít,szóval plátói szerelem volt, de nagyon jó érzés. Nem lehet leírni...

Előbb-utóbb biztosan te is átéled! ;)

N/23

Én gimiben voltam először szerelmes, "kicsi" elsősként egy másodikos srácot szemeltem ki magamnak. Végül az lett belőle, hogy évekig Róla szóltak a napjaim, sokszor már érte mentem suliba, különböző körökre iratkoztam miatta, mert ő is járt. Sokszor esténként telesírtam a párnámat, hogy Ő rám se néz. Végül sosem lettünk többek egyszerű ismerősöknél...már évek óta nem láttam...

Gimi 4. ben találtam meg a páromat, azóta is együtt vagyunk:)

21-L

Tizenévesen én sem tudtam elképzelni, hogy valaha is szerelmes tudnék lenni, aztán elkezdett nekem udvarolni egy huszonéves fickó. Az elején jó volt, hogy udvarolnak nekem, meg hogy van akinek tetszem és szerelmes belém, aztán mikor rájött, hogy én nem vagyok szerelmes, meg akart csókolni, de nem hagytam, és faképnél hagyott. Akkor történt az, hogy én hirtelen nagyon, de nagyon belé szerelmesedtem. Azelőtt a csókot gusztustalannak tartottam. Nem tudtam elképzelni, hogy mi jó lehet abban, hogy valaki a másik szájában matat, aztán a nagy villámcsapás után másra sem tudtam gondolni csak rá.

A fura még az egészben, hogy előtte az iskolában Ferinek csúfoltak, mert rettenetesen fiúsan néztem ki, viszont utána hirtelen minden 180 fokos fordulatot vett és hirtelen elkezdett érdekelni, hogy csinos legyek. Ezután bármikor kimentem az utcára mindenki megbámult, és egy évi rábeszélés/hajsza után sikerült visszahódítanom a nagy őt.

Jó érzés volt, csak volt a lánynak barátja és rosszul esett amikor láttam őket együtt.

20F

Középsuliba kerültem, és ott nekem is volt egy pár hónapig tartó plátói szerelmem. A sors iróniája, hogy akkor nem sikerült megismernem, ma már pedig egy társaságba is járunk minden hétvégén. De sosem mondtam meg neki, pedig több mint fél évig mindennap a közelébe akartam férkőzni. Ő akkor szemezni is próbált velem többször, szóval lett volna esélyem, de én akkor még tapasztalatlan, és szégyellős voltam, nem mertem sose viszonozni. Ha merek, akkor lehet máshogy alakul.

Az első igazi, aki utána jött, pedig egy másik történet. Egy sráccal, aki amúgy külsőre nem jött be, nagyon sokat beszélgettünk. Minden szünetben a termem elé jött, vagy én mentem az övéhez. Sose gondoltam arra, mi lesz így velünk, tetszik-e? Egyszerűen csak hiányzott, ha nem volt néha ott. Ebből született az első, 5 éves kapcsolatom, és 21 évesen, úgy látszik ezen a héten fog véget érni. Nagyon szép emlékeink vannak, de lejárt az idő, és most továbbengedjük a másikat. Sose bántam meg. :) Akkor fiatalon nekem még eléggé nehéz volt belerázódnom ebbe a barátnősdis szerepbe. Eléggé fiús csajszi voltam, lassan jöttünk rá együtt, mit is jelent egy párkapcsolat, az első hónapokban kétségbe is voltam esve. Teljesen új helyzet volt, ahol másképp kellett viselkednem. De megéri, mert mindig volt mellettem valaki, akihez fordulhattam, aki megszeretgetett, és elfogadott. :)

Emlékszem, én se tudtam elképzelni, de ezek a változások jó dolgok! :) Én nekem most a következő feladatom az lesz, hogyan dolgozzam fel, hogy elengedem a tinikori szerelmemet. Paff.

Gondolom nem vagyok egyedül ezzel, de elég komplikált volt. : ) Fiatal voltam, 14-15, interneten ismertem meg az "áldozatot". Sajnos nagyon messze laktunk egymástól. Aztán egy nap valamilyen oknál fogva 16 órát beszéltünk...onnantól fogva "szükségünk volt egymásra", megtaláltuk a közös hangot. Idővel úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok belé - ez volt az első igazán mély, "racionális", komoly és erős érzelmem ilyen téren, azt hiszem (de nehéz ezt meghatározni). Persze "szomorú", hogy ezt az internetnek köszönhettem, és nem a "való életnek", de hát c'est la vie. A dolgokat kicsit felpörgetve: ez az érzés olyan 7-8-9 hónap után elmúlt mindkettőnkben...és az a legrosszabb, hogy nem tudom miért. Szégyenletes módon elfelejtettem, vagy már akkor sem tudtam.

Majd 18 évesen lett barátnőm, érettségi táján - osztálytárs. Tavaly decemberben lett vége. Rájöttem, hogy nem igazán nekem való ez a "kapcsolat dolog". Persze a fentebbi hölgyről azóta is álmodozok, és alkalmanként megfordul a fejünkben az a bizonyos "mi lett volna ha..". Soha nem lesz a barátnőm, soha nem lesz a feleségem..de vele akarok sakkozni az öregek otthonában 50-60-70-x év múlva. :)