Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most akkor én ronda vagyok? (lent)
A munkahelyemen sosem hülyülnek velem a pasik, míg a többi lánnyal igen, de ezt már megszoktam. DE ma amikor 5-en ültünk egy asztalnál 2 pasi meg 3 lány és az egyik pasi elkezdte egy csajjal, hogy természetben fizethet (a téma lényegtelen) megszólalt a másik pasi, hogy az x nevü lány is beszálhat, meg tovább is vitték a sztorit, persze engem totál kihagytak, olyan rossz, borzasztóan pocsék érzés volt ott ülni közöttük, pedig szeretem őket, de sokszot, amikor olyan jól elhülyülnek elgondolkozok, miért is szeretem én őket, mikor ők engem úgyis levegőnek néznek.
Még régen, hallottam pont az egyis srác mondta a másiknak rám, hogy jól nézek ki, meg nem is látom magam rondának, az alakom jó, és az arcom sem csúnya, de valamiért mégis kerülnek a pasik, valahogy sosem találtam velük a közös hangot, de itt még annyira sem, mint máshol.(Azért volt már néhány srác, akikkel tök jókat hülyültem, meg beszélgettem, de tény hogy nem sok, bár az is igaz, hogy itt a lányokkal is hiába vagyok nagyon jóba, olyan iszonyat nem tudok velük hülyülni, néha úgy érzem engem nem "foglalkoztatnak", ha én nem szólok valakihez, hozzám nem szól senki).
Szerintetek azért, hagytak ki a sztoriból, mert ronda vagyok? Hogyan kéne változtatnom a viselkedésemen, hogy velem is nyitottabbak legyenek? (bár úgy érzem itt már mindegy, mert én tényleg mindent megpróbáltam, mosolyt, kedvességet, beszélgetést kezdeményeztem folyton folyvást de semmi értelme....kedvelnek amúgy, tudom, hogy nem utálnak, de valamiért nem is rajonganak értem, persze nem kell, hogy én legyek a középpont, de kicsit jól esne, ha felőlem is érdeklődnének, és nem érezném azt hogy "levegő" vagyok).
"valahogy sosem találtam velük a közös hangot, de itt még annyira sem, mint máshol."
Ez a kulcsmondat, a srácok nem fognak olyan csajjal hülyéskedni egy melóhelyen, akinél fennáll az esélye hogy beégeti/visszautasítja őket. Szépségtől függetlenül.
4.-nek!
Hát lehet az jött le rólam, hogy elég komoly vagyok, sokszor kuncogok dolgokon, de nem vagyok egy társaság közepe féle, cserfes, mindig beszélő csajszi. Van, hogy szívesen beszélgetnék, de van, hogy már inkább meg sem szólalok, nehogy az is baj legyen, de ez csak egy ember felé.
17:47
Lehet neked van igazad. Olyan hülyén tudok lereagálni dolgokat néha, hogy ha mondanak is valami poénos dolgot nem tudom hírtelen mit mondjak rá, van, hogy csak annyit mondok mosolyogva, hogy "ne hülyülj már".
Végülis, lehet bennem van a hiba...:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!