Milyen amikor az ember magányos, nincs kihez fordulnia és már nem remél?

Fogj egy nagy fehér lapot, fesd be koromfeketére az egészet, és húzz bele összevissza sötétlila csíkokat, meg foltokat. Na pont olyan. Nekem van egy ilyen képem, nem egészen tudatosan festettem. Sokáig kinn volt a falamon, nemrég levettem mert már nem bírtam nézni.

Megerőszakoltak, a párkapcsolatom (1 volt) nem volt sikeres, hatalmasat csalódtam és a férfiakba vetett minden megmaradt kis bizalmam összeomlott. Édesanyámat elveszítettem még 18 éves koromban. A barátnőimtől eltávolodtam, mert sokat akartam egyedül lenni, mire feleszméltem, már nem volt körülöttem senki. Apám alkoholista volt, gondolom most is az, ha él még...rég nem hallottam felőle semmit.

Nincs igazából senkim, egy "jó" dolog van a helyzetemben: olyan mélyen vagyok, hogy ennél mélyebben már ha akarnék se tudnék lenni. És nem látom a fényt, a kiutat, a halálhoz meg gyáva és gyenge vagyok. Jóformán egész nap otthon vagyok, gépezek, zenét hallgatok vagy csak fekszem az ágyamon és nézem a plafont.

Jó volt most ezeket így anonimként leírni. Mikor megláttam a kérdést arra gondoltam, csak annyit írok válaszként hogy Olyan, mint az én életem.

21L

ma 14:45

úh ez durva :s ilyenkor annyira szeretnék segíteni amikor ilyet olvasok... de nem tudom, hogy hogyan, vagy tudnék e egyáltalán

úgyhogy csak annyit mondok, hogy sajnálom, hogy ez történt veled :(

14.45:

Ez nagyon gáz :(

Kívánom, hogy történjen Veled valami jó, ami visszaadja az életkedved :(