Hogy értessem meg vele, hogy szükségem van rá, és nem játszom vele?

Volt egy srác, akivel gyakran húztuk egymást régen. ő már akkor belém volt zúgva, amikor nekem még fogalmam sem volt arról,hogy ő kicsoda. Furcsa módszerekkel próbálta felhívni magára a figyelmem, de persze ahhoz mindig túl férfi volt, hogy elmondja az igazat... (de ő két évét adta nekem) aztán persze rájöttem, hogy totál odavagyok érte. Ekkor kezdődtek a bajok. Teljesen kifordultam magamból, állandóan ideges voltam miatta, és kb minden napot azzal fejeztem be, hogy sírtam. Mondanom sem kell, megromlott a tanulmányi eredmény, a viszonyom a barátaimmal, a szüleimmel... mindez csak azért mert annyira vele akartam lenni. Aztán tavaly, év végén megtudtam, hogy elköltözik egy másik városba, és összeomlottam. Ebben az időben sokat beszéltünk, de nem volt képes személyesen közölni velem, az egyik haverjától kellett megtudnom. Egy idő után megszakadt köztünk a kapcsolat, mert iszonyú dühös voltam rá, és olyasmit mondtam, amit nem kellett volna (hogy jobb is, hogy elmegy, mert én elutazom külföldre pár évre) persze ez nem teljesen igaz, de ő tudta, hogy már korábban is terveztem ilyesmit, szóval kapóra jött. De neki mindegy volt, mert haragudott rám amiatt, mert azt hitte, csak hülyítem...

Mindennek kb. már hét hónapja. Azt mondják, hogy azóta újra normális vagyok, de ez csak azért van, mert próbálok úgy tenni, mintha nem hiányozna. Ettől függetlenül ugyanannyit gondolok rá, és ugyanolyan ideges vagyok miatta. Csak már megtanultam eltitkolni a fájdalmam.

Pár napja írtam neki levelet, amiben mindent őszintén megírtam. Egy-két barátom olvasta, és azt mondták, ha eddig azt hitte, csak szivatom, akkor lehet, hogy ebből is csak azt hinné, hogy meg akarom mutatni, hogy még ilyen hosszú idő elteltével is át tudom verni.

Nem válaszolt. Ezzel még jobban kiborított. Nem tudom, hogy mit tegyek, kivel beszéljek, de szörnyen érzem magam, és legszívesebben kinyirnám magam. Már alapból az kiborító, hogy hat hónap nem volt elég arra, hogy elfelejtsem...

L/17