Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Volt úgy, hogy mereven elutasí...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt úgy, hogy mereven elutasítottátok a megcsalás lehetőségét, azután mégis "megbarátkoztatok" a gondolatával?

Figyelt kérdés

Mindig is elzárkóztam a téma elől, erkölcstelenségnek és kegyetlenségnek tartottam és biztos voltam benne, hogy velem úgysem történhet meg sem az, hogy megcsalnak, az meg főleg nem, hogy én tegyek ilyet valakivel. Nos, naiv voltam, ezt már látom, mennyire igaz a mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha... mert nem tudhatjuk mit hoz az élet.

A férjem megcsalt a terhességem alatt, miközben én még a seggét is kinyaltam volna (elnézést a fogalmazásért), ezáltal a házasságom becsődölt, és már más férfifa vágyom, aki szintén nem független. Tulajdonképpen nem tart vissza az sem, hogy neki párja van, ha kezdeményezne, simán elfogadnám a felajánlott helyzetet, legyen az akár szeretői státusz, mert nyilván egyelőre elegem van a szoros kapcsolatból :-(

Sokszor megdöbbenek saját magamon, hogy juthattam el idáig fejben, hogy abszolút nem taszít az, amit azelőtt annyira elutasítottam...


2012. júl. 11. 09:39
 1/7 anonim ***** válasza:

45f. Nem meglepő. Sokáig ( 20 évig!!!) erkölcsi alapokon elutasítottam ezt a témát. Utána - házasságom kezdett megromlani, szétesni - egyre inkább kinyíltam...

megcsalás ( házassággal párhuzamos kapcsolat ), majd válás...

Nem vagy egyedül...

2012. júl. 11. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Igen, tényleg nagyon jellemző amiről írsz. A férjemről 4 éves kapcsolatot követő esküvő után 2 héttel derült ki , hogy másfelé kavart. Gyermek még nem volt, tervben sem, mégsem tudtam/akartam tőle elválni. Pedig korábban mindig azt hangoztattam, ahogy az ide irogatók 90%-a, hogy engem csak 1x lehet megcsalni, aztán repül....Lófütty - ilyet csak az jelent ki ,aki nincs abban a helyzetben. Vagy igen, de már nem igazán fontos neki a kapcsolata. Rövidre fogva - nem tudtam másképp feldolgozni a szitut, ezután én is bepasiztam. Ennek már vagy 15 éve. Jó a házasságunk, alig tudnék elképzelni jobbat - mindezek ellenére. Szóval, üdv a klubban.
2012. júl. 11. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Nem vagy egyedül. A párom mellett 10 éven keresztül eszembe se jutott volna, hogy bármit kezdjek egy másik lánnyal, akármennyire is tetszik. De valami nagyon hasonló történt az én házasságommal is (és nem én okoztam...), és most úgy vagyok vele, hogy lesz ami lesz. És éppen valami hasonló helyzet alakul, mint neked... Ez van, mondjon akárki, ami akar.

27F

2012. júl. 11. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
36%
A saját tetteidért TE vagy a felelős. Sem a szánalmas férjed, sem a nehéz életed nem kifogás és nem indok arra, hogy mások életét tönkretedd! Tőlem panaszkodhatsz a volt férjedre (én is igy jártam, csak nem voltam terhes), attól még tudnod kell TE kivagy és mit vársz el magadtól! Ha most megteszed ezt, te sem leszel jobb ember, mint a volt párod, sőt. A szememben (és szerintem a sajátodban is) sokkal rosszabb leszel, mert pontosan tudod, mit okozol másnak és még csak nem is érdekel! Súlyos önismereti kérdés ez, hogy milyen ember is vagy te valójában? Sok szar meg tud történni egy emberrel, de a saját életedért TE vagy a felelős! Most fogod épp elb¤szni, ha nem kapsz időben észbe! Fordulóponthoz értél! L28
2012. júl. 11. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Kedves utolsó. Részben igazad van, de ez emberfüggő. Van aki képes túltenni magát rajta, van aki egész életében ezen rágódna, ha kitartana a párja mellett. Van aki képes szakítani, van aki túlságosan szereti a másikat, ahhoz, hogy elhagyja, de a szituba beleörülne, ha nem segítené ki valaki más... Pont ahogy a 2. hozzászóló írta. Ez nyilván gyengeség, nem vagyunk tökéletesek. De ahogy látod, valakinek ezután működött tökéletesen. Lehet enélkül nem bírta volna ki, otthagyta volna, és sokkal rosszabb lett volna a helyzete. Amúgy 3. voltam.
2012. júl. 11. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 ekeke ***** válasza:

Az élet célja, hogy mások kára nélkül minél boldogabbak legyünk. Ha a férj/feleség nem boldogít, mi akadálya mással??? Szeretheted, leélhetsz vele egy életet, lehetnek csodás gyerekeitek, de a másiktól fogsz vonaglani. Az élet szép:)


Kedves kérdező, ajánlom a Kazohiniát:)

2012. júl. 11. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 ekeke ***** válasza:

Hozzáteszem:

az nem káros, ha az egyik vagy mindkét fél KORREKT viszonyt folytat, és ezt a résztvevők megbeszélték önmagukkal is. De a rengeteg beteg, remegő, önostorozó, workaholic stb, befordult, nyomorék ember a BÜDÖS ERKÖLCSI sz@rságok miatt.... nos, szerintem az a bűnös, aki nem bäszik óriásiakat, amíg még kívánatos.

2012. júl. 11. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!