Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért csinálta ezt?

Figyelt kérdés

Megismerkedtem még egy sráccal, mikor még kapcsolatban éltem. Úgy került velem kapcsolatba, hogy tetszettem neki, ezt közölte is velem. Én meg azt, hogy barátom van. Megértette, elvoltunk. Aztán mikor válságba került a kapcsolatom, segített. Reménytelen volt a dolog, szerinte szakítanom kellett, mert boldogtalan voltam. Szakítottam, tényleg jobb volt minden. Eközben vele rengeteg buliban találkoztunk, táncoltunk, haza akart kísérni és megcsókolni többször, de én elutasítottam. Facebookon közben mindig rám írt, jókat beszélgettünk, néha számomra félreérthető dolgokat írt (mindig is tudta, hogy bejövök neki, itt írásban nem kérhetek bocsánatot, csak majd fizikailag, fogadjunk hogy olyan felvidítási módszerre gondoltam, hogy átjön megmasszírozni, stb), de lehet csak bebeszélem. Közben megtetszett, számítottam valamire. Ma nagyon furcsa volt, kérdezgette, hogy hiányzik-e a barátom, lefeküdtem-e már vele, összejönnék-e mással, és ilyenek. Azt hittem, magára gondol. Aztán mutatott egy ismerőséről képet, hogy tetszik-e. Mondtam neki, elmegy, aranyosnak látszik, barna hajú, barna szemű, ami nálam jó pont, de amúgy semmi különös. Azt mondta, ez jó válasz. Erre: nagyon lelkiismeret-furdalása van, mert olyan, mintha ő beszélt volna rá a szakításra, és úgy látja, hogy boldogtalan vagyok, és most össze akar hozni valakivel. Aztán elköszönt. Teljesen le vagyok döbbenve. Ezt most miért kellett? :/ Elég szomorú lettem, mert közben kezdtem beleélni magam :(

18L


2012. aug. 3. 00:28
 1/5 anonim ***** válasza:
Szépen megmondod neki, hogy téged ő érdekel. 19/F
2012. aug. 3. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Előrébb nem hinném, hogy leszek ettől, hiszen ha akarna valamit, nyilván nem ajánlgatná az ismerőseit.
2012. aug. 3. 00:58
 3/5 anonim ***** válasza:
Attól még kiderítheted, de ha tényleg nem akar semmit, akkor tényleg nem tudsz vele mit kezdeni. Felejtsd el akkor.
2012. aug. 3. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Mégis mit vártál?! Amikor ő rád nyomult, elutasítottad. Ezt ő elfogadta, és már beéri azzal, ha boldognak lát. Mivel belátta, hogy te+ő nem lehettek együtt, így össze akar hozni egy ismerőseével, hogy legyél vele boldog. De ha nem mondod meg neki, hogy neked ő tetszik, akkor azt ő nem fogja tudni, hiszen néma gyereknek anyja sem érti a szavát!
2012. aug. 3. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Értem. Lehet benne valami :/ Megpróbálok lépni az ügyben. Köszönöm!
2012. aug. 3. 13:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!