Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek nekem kellene írnom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek nekem kellene írnom?

Figyelt kérdés

Van egy srác, már régebb óta udvarol, általában csak beszélgetni szoktunk Faceookon, nem szoktunk találkozni, csak buliban hétvégente, ahol táncolunk, beszélgetünk. Alapvetően mindketten visszahúzódóbbak vagyunk, elég gyorsan zavarba jövünk már egy-egy véletlen kicsúszott, ám nem is annyira durva mondattól vagy akár szótól is. A most pénteki buliban azonban nagyon elszaladt velünk a ló, mindketten ittunk, én talán 2 pohárral, nekem az is elég, attól is teljesen felpörgök, ellazulok, ő elég sokat. Többször csókolóztunk, elég érdekesen táncoltunk, fogdostuk egymást, le akarta venni a ruhám, fel akart hívni magukhoz, plusz eléggé durva dolgokat mondott. Tudom, hogy most mindketten kínosan érezzük magunk. Mikor elváltunk, azt mondta, majd beszélünk. Azóta semmi jelet nem adott magáról. Semmi bizonyíték nincs, hogy feljött volna Facebookra, tehát sem komment, kedvelés, akármilyen egyéb tevékenység nem történt az ő részéről, ettől persze lehet, hogy felnézett. Nem tudom, szerintetek fog írni? Biztosan furcsán érzi magát. Én annyira nem akarok írni, mert én is cikisnek érzem a dolgot, de arra gondoltam, ha a hét végéig nem ír, akkor valamit csak kellene tennem. Szerintetek? Írjak majd, ha addig nem ír, vagy ne? És ha igen, mit? Úgy érzem, meg kellene beszélnünk. Köszönöm előre is!

19l 19f


2012. aug. 13. 10:19
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha tetszik, szereted akkor írj rá. Lehet azért nem ír, mert szégyenli magát. A pia sok mindenre képes. Ha visszahúzódó, akkor csak a pia miatt csinálta.
2012. aug. 13. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Én is úgy gondolom, hogy ég a feje. Nem annyira ismerem, mint mondtam, inkább írogatni szoktunk, de szerintem azt már sikerült leszűrnöm az írásából, hogy egyáltalán nem ilyen, mint volt péntek este. Nem mondom, hogy teljesen befelé forduló, hiszen vannak barátai, jófej és vicces gyerek, de ennél azért konszolidáltabb és szerényebb is. Azt azért nem hinném, hogy szeretem, de nagyon szimpatikus és jóképű is, jó vele lenni. Várok még 1-2 napot, aztán csak rá kellene írnom, de most is olyan gyomoridegem van, hogy az hihetetlen :D Nagyon izgulok, hiszen nekem is kínos most a helyzet.
2012. aug. 13. 10:39
 3/3 A kérdező kommentje:
Egyébként most jut eszembe: ugye jól érzem, hogy azért csak meg kellene beszélnünk, nem? Mert félek, hogy valami olyan választ kapok, hogy már ne is haragudj, de ezen mit kell megbeszélnünk?
2012. aug. 13. 10:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!