Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lázadhat az ember a sorsa ellen?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lázadhat az ember a sorsa ellen?

Figyelt kérdés

Amióta rájöttem, hogy nem vagyok valami siekres a lányok terén, azóta belevetettem magamat a téma netes irodalmába. Sokat olvastam róla, hogy a mai női gondolkodásmód két végletre osztja a férfiakat és ez enyhén szólva is brutális. A jól ismert jó- és rosszfiú elmélet ugyebár.

A jó-és rosszfiúk táborába kisebb részben az adottságok, döntőbb részben pedig a viselkedés jutatja be az embert.

Ha az ember a "jók" táborába tartozik, akkor komoly problémákkal szembesül. A lányok nagyobb része a világ legtermészetesebb dolgaként könyveli el, hogy az ő dolguk majd a családtervezéskor jön el, de addig kuss a nevük.

Ezt a magam részéről nem értem, ha egyszer annyira a legjobbat azaz a rosszat keresik, akkor miért nem azokkal vetetik el magukat?

Viszont, ha az ember a "jók" közé tartozik és nem akar addig önkéntes cölibátusban élni, akkor megváltoztathatja a sorsát?



2012. nov. 5. 21:52
 1/8 anonim ***** válasza:
Mindenki lázadhat!
2012. nov. 5. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
nem egy olyan "jófiút" ismerek, akinek barátnője van/volt. Ez azért nem olyan fekete-fehér... sok lánynak elég egy csalódás, hogy átpártoljon azokhoz, akik jól bánnak velük. Sokan fiatalon is a jófiúkat keresik
2012. nov. 5. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Ezt én is őszintén remélem. Én nem vagyok csúnya, se alacsony, nem dadogok, ha beszélni kell egy lánnyal, de többnyire észre sem vesznek. Hinni aakrok benne, hogy nem a kérdésben említett dologról van szó, különben inkább egyedül maradok.
2012. nov. 5. 22:04
 4/8 anonim ***** válasza:
Neked a gondolkodásmódodon kellene változtatni. Hallottál már arról, hogy soha nem adom fel? Ha igen akkor ne add fel és dolgozz tovább ameddig csak kell. Ne kételkedj magadba, ne a másik nemet hibáztasd , ne a világot hibáztasd. Ha nem megy valami magadat okold. Ennyi az egész. Lényegébe higyj önmagadba, és soha ne add fel, dolgozz.
2012. nov. 5. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Dolgozzam? Mire gondoltál egészen pontosan, az udvarlásra vagy az önfejlesztésre?
2012. nov. 5. 22:21
 6/8 anonim ***** válasza:
Először Önfejlesztés aztán, később ráérsz a többire
2012. nov. 5. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Egy-két tippet tudsz erre adni, akár internetes oldla, akár irodalom vagy módszerek? Bármi érdekel!
2012. nov. 5. 23:37
 8/8 anonim ***** válasza:
Annyiban pontosítanék, hogy nem a női gondolkodásmód kategorizálja a férfiakat, hanem az ösztöneik. Gondolod, hogy a józan ész sugallja nekik, hogy olyannal legyenek, aki szinte biztos átveri őket? De hát az a fránya tudatalatti, amelyik még 2 millió évvel ezelőttről maradt, azt sugallja, hogy ez a pasi független, erős és ezért vonzó. S bizony régebb óta jelen van, mint a tudat.
2012. nov. 6. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!