Miért ilyen bonyolult a szerelem? Miért nem mondjuk/mondják el az érzéseinket? Fogalmam sincs, h mikor fogom elfelejteni.

Az a helyzet,hogy van egy fiú az osztályban,aki már évek óta tetszik ....

Ès amúgy sem beszélünk,nem hogy én odamenjek hozzá és bevalljam,hogy mit érzek.Ismerem magam,hogy nem tenném meg. Ha egyszer adódna egy alkalom,ahol tényleg csak ketten vagyunk,akkor sem mernék kezdeményezni,talán a szemébe néznék...és reménykednék,h belémlát.

Most 11.esek vagyunk . Még van több mint egy év....és borzasztó a tudat,h egy térben vagyunk,közel..de mégis olyan távol.

Mennyivel egyszerűbb lenne,ha az emberek nem lennének gyávák,ahogyan én sem. Igaz,a fiúnak 'illik' kezdeményezni...De én nem tudom ,mit gondol rólam,csak egy két eset volt,mikor majdnem biztos voltam,h nem vagyok közömbös.

De egyszerűen,ő olyan ...aaaa szóval annyira tökéletes ..vannak hibái ,ezer meg ezer ,de épp ezért vonz..

Mit tehetnék?

Tizenhat vagyok,tudom,ez nem szerelem ..akármi is,nevezzük vonzalomnak.