Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ebből valami?

Figyelt kérdés

Szóval: Van egy lány, akibe (még) nem vagyok szerelmes, de szerintem simán lehetnék... mivel állatira tetszik nekem, kívülről, belülről :)

Nem tudom, hogy tetszem-e neki, nem k**vás alkat egyáltalán(mármint fejben), még eddig nem volt barátja.

Eddig ..1,5 évig az egyik barátnőjébe voltam belezúgva, de miután őt a sok 0 esély miatt, meg hogy teljesen különbözőek vagyunk inkább elfelejtettem, minthogy a semmiért szenvedjek, miközben nem is érdemel ennyit.

És most, hogy jobban megnéztem ezt a másik lányt feltűnt, hogy igazából ilyet, mint Ő, nem is ismerek mégegyet :)

Pár hónapja minden lefekvéskor elképzelem, hogy velem fekszik az ágyban és én csak ölelem Őt, általában így is szoktam elaludni :) Tavaly még eléggé lesszart* engem, de mostmár sokat nevetünk együtt, és...jajjjj ma megfogta a kezemet is *.* - már sokkal jobban jóban vagyunk, mint ezelőtt. Nem olyan k urvás mint mondtam, mint az előző jányka, ezt a lányt ,,annyira'' nem zsongják körbe a fiúk.

Naggyon tetszik :) Majdnem minden nap együtt jövünk haza a suliból(nem egybe járunk). Ja és van egy ikertesója is :D

Szóval szerintetek van esélyem, mert már kaptam ugyanígy nagy pofont is sajnos, hogy azt hittem lehet valami.


2013. jan. 16. 16:23
 1/2 anonim ***** válasza:

Ebből csak te tudsz kihozni valamit így ezt nem lehet meg mondani de vigyázz!!!

Elmondásod szerint te is olyan vagy mint én Túl gyorsan leszel szerelmes

ÉN nem rég jártam így

meg ismertem két lányt barátaim lettek egyik meg tetszett

és össze is akartam vele jönni nah ez majd nem sikerült is de akkor rá jöttem hogy aki kell nekem az nem ő hanem a másik lány de ezt sajnos későn vettem észre és ebből már nem lesz semmi mert legelsőnek mikor még a másik lányhoz közeledtem akkor az akibe szerelmes vagyok most ő is felém de mire ezt észre vettem már késő volt és vissza utasított. :( sajnos meg esik az ilyen.

2013. jan. 16. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

én már egy ideje félek az ilyen dolgoktól, az van bennem mindig, hogy nem vagyok elég jó senkinek :( és hogy semmi esélyem, ha lenne is csak egy ideig

nem tudom, hogy túl gyorsan leszek-e szerelmes, mert naggyon válogatós vagyok (túlságosan is(

szóval ha egy lányba beleszeretek, akkor az tényleges szerelem

2013. jan. 16. 22:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!