Karnyújtásnyira van előttem egy kapcsolat, de én nem tudom mit is érzek igazán. Mit tegyek?

Előre is bocsi a hosszú levélért. Nemrég találkoztam azzal a sráccal, akivel már több, mint 1 hónapja levelezünk és ő már a második beszélgetéskor felhozta a találkozást. Én folyton húztam az egészet, azt mondtam most se jó, mert nagyon elfoglalt vagyok, pedig ha nagyon akartam volna tudtam volna időt szakítani rá. Egy baráti társaságban láttuk meg először egymást, de nem beszélgettünk akkor élőben. Pár nap múlva bejelölt, lájkolta a kiírásaimat, képeimet és rám írt. A lényeg, hogy nekem még soha nem volt kapcsolatom, barátaim is csak egy-kettő van. Ez abból is adódik, hogy nagyon zárkózott vagyok, már túlságosan is az, emiatt soha nem tudtam az iskolába se normálisan beilleszkedni, és a munkahelyemen is szerintem nehézségeim lesznek. Na ezzel a sráccal az egy hónap alatt elég mély dolgokról beszélgettünk őszintén. Leírtam neki, hogy milyen vagyok, mikor erről a tesómon kívül senkivel sem beszéltem eddig. Amúgy nagyon őszintén egy ember, belsőleg tényleg egy aranyos, törődő, kedves srácnak ismertem meg. Csak az a baj, hogy ilyen őszintén az érzéseimről, meg hétköznapi dolgokról élőben abszolút nem tudok beszélgetni senkivel, a zárkózottságom miatt. Gépen keresztül akárkivel el tudnék beszélgetni bármiről, de élőben mintha nem is ismernénk egymást. Ő viszont nagyon megértő velem, elfogad olyannak amilyen vagyok, és a találkozás előtt leírta, hogy nagyon bejövök neki, aranyosnak, mosolygósnak, kedvesnek tart. Volt, hogy olyat mondott már, hogy fontos vagyok neki, hiányzom neki, folyton becézget, szóval teljesen belém van zúgva. És itt jön a lényeg. Egy buliban találkoztam vele, mivel egy a baráti társaságunk. Sejtette, hogy ott leszek, és mikor meglátott nagyon örült nekem, először nem jutott szóhoz. Kép alapján sosem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, és élőben mikor megláttam és elkezdtünk beszélgetni valahogy rájöttem, hogy csak barátkánt tudok rá tekinteni. Egész este ölelgetett, túlságosan nyomult, pedig mindenki elhitette velem, hogy ő nem ilyen. Szarul is éreztem magam aznap, mivel rettenetesen zavarba voltam előtte. Nem tudtam vele beszélgetni, nem tetszett ahogy ennyire nyomult. A pia miatt egy kicsit elvesztettem a fejem és hagytam magamat ölelgetni, de mégis mindig egy kicsit zavart. Folyton meg akart csókolni, de én mindig elhúzódtam, és csak az arcomra adott. Tök fura volt az egész, mert csak pár szót beszéltünk egész este, mert konkrétan én úgy lefagytam, és stresszeltem, hogy nem tudtam előtte annyira megszólalni. Soha nem mosolyogtam rá és csak párszor mertem a szemébe nézni. Talán a legfurább az volt, hogy mikor viszonoztam az ölelését( ez egyszer volt) és mikor a nyakamat puszilgatta elképzeltem magam előtt egy ideált és engedtem magam megcsókolni. Másodszorra viszonoztam is. Aztán a csók után azt mondta, hogy szeret. én meg csak néztem, mert nem tudtam rá mit válaszolni. Azóta nagyon szégyellem magam, hogy én nem érzek iránta még többet barátságnál, de engedtem magam. Olyan mintha kihasználtam volna a helyzetet. Egyébként nagyon türelmetlen típus, ez is nálam nagy probléma, mivel mindent nagyon gyorsan akar elérni. Mondta is, mikor megbeszéltük az estét, hogy ne haragudjak, de nem tudott nekem ellenállni és azért nyomult. Jó mondjuk megértem, mert már mióta látni akart. De megígérte, hogy miattam visszafogja magát a továbbiakban. Fogalmam sincs, mit csináljak. Külsőleg továbbra sem jön be, viszont belsőleg még soha nem találkoztam ilyen sráccal, aki ilyen őszintén kimondja az érzéseit és ennyire törődik velem. Azért is furcsa nekem ez az egész helyzet, mert soha nem kaptam ekkora szeretetet senkitől még a családomtól sem. Fogalmam sincs mit csináljak, de ő nagyon szerelmes belém és komoly kapcsolatot szeretne. Van sok lány barátja, mert ők is visszautasították, de azt érzem, hogy nem tudná elfogadni, ha csak barátok lennénk, mivel szerelmes belém. Őszintén szólva túl sok bennem a félelem, nem tudom milyen egy komoly kapcsolat, nem szeretnék csalódni. Meg szerintem ő jobbat érdemel egy zárkózott lánynál. Olyan aki meg tudja adni neki azt amit lehet én nem tudnék. Viszont ott van bennem az is, hogy sok-sok éve észre se vett senki, most meg a sors mintha elém tette volna ezt az óriási lehetőséget. És bevallom, hogy már nagyon régóta vágyok már én is egy fiúra. Mi tegyek?