Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Komoly kérdés, nagyon furcsa...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Komoly kérdés, nagyon furcsa állapot (? )

Figyelt kérdés

Sokat gondolkodtam, hogy az ezotériába, vagy ide tegyem a kérdést. Na szóval az a lényeg, hogy tavaly ilyenkor megismertem egy nálam egy évvel idősebb lányt. Jó barátok lettünk, de nem is ez a lényeg: szexuálisan, vagy szerelemből egyáltalán nem vonz, teljesen hidegen hagy ilyen szempontból. Viszont mégis olyan mértékben szeretem, imádom, hogy az valami hihetetlen. Borzasztóan ragaszkodom hozzá, állandóan azt érzem, hogy legszívesebben ölelgetném egész nap, de nem úgy szeretem, mint ahogy egy nőt szeret az ember, hanem ahogy a saját testvérét, vagy az anyját. Sőt, nem. Sokkal jobban szeretem, ragaszkodom hozzá, mint bármelyik testvéremhez is. Van köztünk egy nagyon erős kapocs.

Szinte hetente megesik olyan is, hogy abszolút ugyanazt álmodjuk, ugyanolyan szereplőkkel, ugyanolyan helyzetekkel, mint a másik. Néhány hete feküdtem az ágyon, néztem a tévét, és egyszer csak borzalmas erős fájdamat éreztem a jobb alkaromban minden ok nélkül. Még aznap este kiderült, hogy a lányt azokban a percekben ütötte el egy biciklista- és eltört a jobb alkarja.

Ezek a dolgok kezdenek megrémiszteni, fogalmam sincs, mitől lehet ez, mivel magyarázható. Valaki segítsen!


2013. szept. 27. 22:27
 1/8 anonim ***** válasza:
9%
Több szódával azt a fröccsöt!
2013. szept. 27. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Christiano Ronaldo ***** válasza:
0%

Semmivel, a véletlenek játéka, meg belebeszélitek a hétköznapokba a saját hülyeségeiteket.


Akár milyen gázul hangzik, az ilyen intuitív telepátia meg előre megérzem mikor fog csörögni a telefon, ez mind hülyeség, az ezotéria meg áltudomány, az ezoterikusok meg kóklerok. Ne legyél hülye te se.

2013. szept. 27. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Christiano Ronaldo helyett inkább C. G. Jungra hallgatnék, aki foglalkozott ezzel a jelenséggel, de az itteni közönséget nem fárasztanám ezzel.
2013. szept. 27. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 Christiano Ronaldo ***** válasza:

Nade foglalkozott vele és mire jutott?


Van olyan tudományos bizonyíték ami alátámasztja az erős érzelem alapú wireless gondolatátvitelt? Én nem hinném...

2013. szept. 27. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

És van olyan tudomány, ami hatásosan alátámasztja, hogy nem létezik? Nem hiszem...


Simán megesik az ilyen. Lelkileg nagyon közel álltok egymáshoz, és ez maradjon is így. Ha hiszel benne, szerintem előző életetekben is nagyon közeli kapcsolatban álltatok egymással (talán még rokonok is voltatok). Nem sok ember találja meg a lelki társát, ti szerencsések vagytok, hogy egymásra bukkantatok. :)

2013. szept. 27. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Christiano Ronaldo ***** válasza:

"És van olyan tudomány, ami hatásosan alátámasztja, hogy nem létezik?"


Fizika, bazzeg.

2013. szept. 27. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Az, ja. Arról még nem hallottál, látom, hogy ott sem minden szentírás. Tájékozódni kéne az újabb forrásokból.
2013. szept. 27. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 Christiano Ronaldo ***** válasza:

De ott minden szent írás, ezért tudomány a tudomány.


Ha valami nem biztos, akkor az is oda van írva hogy nem biztos, a fizikában, tudod, gyöngébbek kedvéért.

2013. szept. 27. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!