Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért változott meg, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért változott meg, hogy tegyem túl rajta magam? (hosszú lesz)

Figyelt kérdés
Minden azzal kezdődött, hogy volt egy tábor nyáron, ahol elég sokat beszélgettem egy fiúval. Egy iskolába jártunk, de ott nem beszélgettünk soha. A tábor után, neten nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte beszélt lányokról, hogy ki tetszik neki, de utána minden ilyen témát mellőzött. Mindig azt mondta, hogy én vagyok a legjobb lány barátja. Nyár végén azt éreztem, hogy többet akart mint barátság, én viszont nem. Találkoztunk párszor a nyár folyamán, és nagyon figyelmes és kedves volt, én viszont távolságtartó voltam (valahogy mindig ezt hozta ki belőlem, pedig szerettem, mint barátot). Ősszel, ahogy elkezdődött az iskola még beszéltünk, és írta hogy mindig fog rám időt szánni, mert fontos vagyok számára. Szeptember végén már egyre kevesebbet beszéltünk, októberbe már ha én nem írtam akkor ő se keresett, egyszer csak írta, hogy nagyon hiányzik a volt barátnője(akivel nagyon régen szakítottak, a csaj csak kihasználta). Ez nekem nagyon rosszul esett, mert mikorára megszerettem, ő elfelejtett és teljesen máshogy viselkedett mint nyáron. Pár hete beszéltünk, és bunkó volt velem, csak pár szavas válaszokat írt, vagy nem is válaszolt. Én meg most azt sem tudom, hogy mitől lett ilyen, miért felejtett el teljesen..Minden nap csak rá gondolok, és van hogy sírok is miatta, túl akarom tenni ezen az egészen magam, de szerintem ha megakarnám vele beszélni ezt az egészet, megint csak bunkózna, és úgy se érdekelné..Az fáj leginkább, hogy pont benne csalódtam, akiben annyira megbíztam és a legjobb barátként tekintettem rá..Nem tudom, hogy tehetném magam úgy túl ezen, hogy felejtsem el, ha egyre többet gondolok rá? :/

2013. okt. 27. 20:30
 1/3 anonim ***** válasza:
Sokat koncentráltatok ott?
2013. okt. 27. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Már hogy értve koncentrálni? A táborba?
2013. okt. 27. 20:35
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű. Ő többet akart tőled,te hárítottál. Ezért megsértődött. Neki csaj kell nem barát. Azt meg jól teszi,hogy nem megalkuvó és nem fogadja el a húsos falat helyett az odavetett csontot.
2013. okt. 27. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!