Elolvassátok és mondtok véleményt a versemre. Vagy nem vers ez hanem inkább. na. "agyszülemény" és mit gondoltok rólam ezek alapján? Milyen fiú vagyok én?

Irdatlan közelség, távoli messzeség, súly és tömeg, nem számít. Erő és fájdalom, vér és könny, ellentétek és egyformák, kudarc és siker.

Nem számít ha a föld az éggel össze is ér, vagy ha eltűnik mindenki aki él, és mikor nap sem süt már és csak por és hamu marad már, nem félek én, mert te itt vagy nekem és élsz.

Éltetsz engem, benned bennem, mindörökké és soha.

A nap, kihunyni készül, a föld aludni akar, megfáradt mindkettő már ebben a hosszú harcban. Egy valaki viszont nem akar nyugovóra térni, ez itt, ő aki harccol, fáradságot, könnyt és vért nem kímélve, emeli a pajzsát, tartja a kardját, minden erejével kitart, hisz ott van neki ő, akit akar.

És indul a harc....fáj robbanás, kényszer, bódulat, iszap, kén,karmazsin méreg mely mindent betakar. Felemeli hát és vágja, üti szedi, tépi marja akarva teremti szét amit isten összerakott, és nem állhat útjába sem nap vagy hold.

Talán vége gyengülni készül az ellenség, vajon ennyi volt, megpihenhet? Nem, mert jön a következő menet. Ez bizony nagyobb és fájdalmasabb mindennél, mert ő maga az ég az isten akivel harcolnia kell, de nem adja fel, megy, megy, megy előre és megy míg ki nem végzi azt aki őt és őt valaha is szétszedi, harcol kapar körme kiszakad haját szálakra hullatja, nem érdekli őt semmi már, csak az a lány akiért harccol.

Nem engedd, nem tántorít nem lép hátra. Csontja törik bőrét tépik, törik az acél, roppan a kő, nincs semmi ami gyönyört vagy szépet mutatna. Nincsenek maszkok sem eltakaró árnyak, nincs árnyék, nincs lélek, csak maga az ember. A nyers valóság tükröt mutat már.

Látja célt a gyenge pontot a fájdalmat a reményt mely neki adatott megtámadja kardja ketté törik pajzsa feloszlik, de nem hátrál, megtámadja megszúrja, beledöfi törött kardját és látja, hogy az ellenségnek ez fáj, gyengül utolsó erejével még támad egyet, de nekem ő már sebet nem ejthet mert én győztem, megszereztem a titkot, a holdat és a napot.

Újra alkotom én az emberek jövőjét, és benne ott van nekem a remény a kis tünemény, az a lány, az a kis csillag az a kis óvó tekintet és kis gyenge lélek, az akiért élek én az akiért születtem én, az akiért meghalok én....a lány..akit úgy hívnak, hogy Katalin.