Reménytelen szerelem?

Hát nehéz helyzet, lényeg hogy nyitottnak kell lenni mások felé. Ez nem azt jelenti hogy görcsösen keresni kell, főleg csak azért hogy elfelejtsd, hanem egyszerűen csak elfogadni a másik közeledését, vagy egy másikhoz is közeledni. Az érzéseket valóban nem lehet elfojtani, sőt azt minél jobban erőlteti az ember, annál erősebb lesz... :/ El kell fogadni, hogy ő nem viszonozza, hogy ő mást szeret, stb, mást nem lehet tenni :(. Én próbáltam átélni az örömét, amikor összeköltöztek, amikor eljegyezték egymást, amikor összeházasodtak, és amikor gyerekük született... Nem volt könnyű, bár én abban a szerencsés, - vagy szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy a viszonzatlan mellett tudtam kapcsolatot létesíteni, csak a szívem egy darabját ő elég hosszú időre, vagy félek örökre megkapta... :/

Mindenképp az kell, hogy bele kell törődni, el kell fogadni a helyzetet, és ahogy írtad "csendben szeretni", mert ha a másik nem érez így, akkor nem jó ezzel "zaklatni". Ráadásul ha elfogadod, és beletörődsz, akkor talán meg is nyugszol valamennyire, és könnyebben találsz majd egy igazi kapcsolatot. Én amellett hogy egy kicsit mindig szerettem ezt a srácot, voltak boldog kapcsolataim, és voltam szerelmes is, többször is. Az meg hogy vele nem jött össze, hát, talán jobb is, mi lett volna, ha összejön, és nem működik? Azt mondják mindennek oka van, és tulajdonképp ha az ember hosszabb idő után gondol vissza arra, hogy mi lehetett az ok, van hogy rájön... Legalábbis nekem volt már ilyen többször is, igaz néha csak évek múltán...

Szóval fel a fejjel, ezt el kell fogadni, de emellett nyitott szemmel kell járni, mert sose tudhatod kivel hoz össze a sors... :)

Talán hasonló helyzetben vagyunk, ezért leírom a tapasztalatom.

Én már több mint 3 éve vagyok egyfolytában reménytelenül és viszonzatlanul szerelmes, ebből a 3. évben egy más sráccal, mint az első kettőben. Az első úgy szűnt meg, hogy 2 év alatt amikortól kezdtem szeretni már eléggé enyhültek az érzelmek, már lemondtam magamban, elfogadtam a helyzetet, de a fejemből nem ment ki teljesen, csak akkor, amikortól a másodikkal beszélgettem először, egy kocsmázás alkalmával (ismertem már pár hónapja, de tanár-diák viszonyban voltunk). Egyből megtetszett mint fiú is (az elsőt igazából csak mint legjobb barátot szerettem), de mivel foglaltnak tudtam, pár napon belül elmúlt. Közeledett az államvizsgám, így nem igazán érdekeltek már a pasik, de pont mikor utolsó száz méteren voltam, kellett írjam a szakdogát, akkor tudtam meg, hogy már nem foglalt az illető srác, és úgy belebolondultam, hogy ezelőtt egy hónapig folyton rajta kattogott az agyam (szóval múlt márciustól, idén márciusig). Közbe november-március időszakban 2-3 hetente beszélgettünk, kettesben találkoztunk, és azt hittem, lesz belőle valami, de megelégeltem, hogy még mindig nem lép, és elmondtam részemről az érzelmeket stb, megbeszéltük, h többet ne keressük egymást. Nagyon nehéz volt erre megkérni, de mindent megtettem, hogy én se gondoljak folyton rá. Beállítottam FB-n, hogy ne jelenjenek meg az idővonalamon a tevékenységei, és nem is írtam rá (csak egyszer, véletlenül). Ezenkívül eljártam új társaságokba, ismerkedni kezdtem még másik 2-3 pasival, és inkább rajtuk jár már az eszem, de semmiképp sem érnek fel a második sráccal. Most úgy vagyok, hogy inkább csak ismerkedni szeretnék emberekkel, lássak többfélét, de csak mint haverok. Kapcsolattól mindig is féltem, kivétel volt a akiről írtam az előbb, vele bele mertem volna fogni, de most újból nem tudnék szerintem senkit sem igazán szeretni.