Normális is hogy így gondolom? Mit tegyek?

Sziasztok. 17 éves lány vagyok nem volt barátom. Néha nagyon zavar ez és nagyon vágyok párkapcsolatra de két bnőmnekis lett pasija és állandóan van vmi szenvedésük, pl . az egyiknél úgy néz ki hogy megcsalja a pasija és ezen depiznek és problémáznak. És rájöttem hogy sokkal jobban élvezem így az életem(meg néhány bnőmis szingli ők is így gondolják). És egyszerűen jó felhőtlenül flörtölgetni, bulizni élvezni az életet és nem ilyentől szenvedni. Vágyok arra hogy legyen vki, de ugyanakkor ha egy randi elé kerül a sor akk megtorpanok, és nem akaork tovább egyrészt nehezen szeretek meg vkit, nehezen tetszik vki(de nem csak külsőség személyiség miatt), és félek hogy elvesztem ezt a "szingli szabadságom" és kötődnem kell valakihez, és leleszek korlátozva. Pl. most megimsertem egy srácot egy baráti társaságból annyira nem az esetem de látzsik hogy jólelkű és rendes és nagyon utálom magam hogy miért nem tudom ezt értékelni amikor manapság sok srác paraszt. Elhívott randizni és belementem, de már nem vagyok benne biztos. Úgy érzem hogy mégsem akarom eléggé, mert eltervezetm hogy majd nyáron pasizok, most még javítok a tanulásra koncentrálok és ink. élvezném az életem.. mit tegyek? Menjek el a talira? Egyáltalán normális ahogy gondolkodom?