Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mióta megerőszakoltak félek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mióta megerőszakoltak félek a férfiaktól, és most megismerkedtem egy nős férfivel. Bonyolult, mit csináljak?

Figyelt kérdés
Egy éve történt, szűz voltam. Hetekig rágódtam rajta egyedül. Elmentem pszichológushoz, szedek antidepresszánst, de nem változott semmi. Mikor barátnőim,haverjaim beszélgetnek a szexről undort érzek, kb elsírnám magam helyben. Szóba jön hogy ki szűz, ki nem, és nem tudom mit mondhatnék. Sok fiú próbál közeledni, de ha márcsak azt mondják, hogy szép vagyok attól elkezd remegni a gyomrom, vagy ha az utcán rámmosolyognak. A pszichológusnak ezt elmondtam, és azt tanácsolta menjek olyan helyre olyan férfiak közé ahol tudom, hogy biztonságban vagyok. Így elkezdtem önkénteskedni az egyik szervezetnél, sokáig úgy voltam vele, hogy nem bírom, de az orvos azt mondta ha már elmentem ne hagyjam abba. Ezen munka során ismerkedtem meg vele. Nagyon kedves volt elsőre, sokmindenben segített, nem tolakodott, beszélgettünk sokat. Pihenőidőben mikor éppen nem volt semmi munka leültünk filmezni (nem kettesben) és a fejem a vállára hajtottam, ő pedig simogatta a hajam. Lehet nem nagy dolog, de nekem ez nagyon sokat jelentett azok után ami történt. De! Kiderült, hogy van felesége, ráadásul elég friss házas. Úgy érzem kezdtem beleszeretni, és sokként ért mikor elmondta. Természetesen ezek után el kell nyomni amit érzek, de képtelen vagyok rá. Azok után ő volt az egyetlen akinek mondhatni kezdtem megnyílni. Segítsetek kérlek, nem birom tovább. Nem, a kérdés nem kamu, nem akarok provokálni, és kérlek, a poénos kommenteket most hagyjátok.
2014. júl. 3. 00:51
 1/10 DanteSparda ***** válasza:
Nős férfival sose kezdj
2014. júl. 3. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
ez egy 22 csapdája
2014. júl. 3. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Szerintem ez a kérdés sokkal bonyolultabb minthogy itt megválaszolja bárki is. Ha van időd és pénzed nem tudom mibe fáj de keresd fel a Feldmár intézetet.
2014. júl. 3. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
itt nagyon sok hozzá nem értő van, szerintem ezt a pszichológusoddal kell elsősorban megbeszélned..
2014. júl. 3. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Ha jársz pszichológushoz, miért nem vele beszéled meg? A férfi is közeledik feléd? Szerintem ne kezdj vele, mert nem lesz jó vége és mégjobban utálni fogod a férfiakat...
2014. júl. 3. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Pszichológusnak nem merem elmondani, alig mondok ott valamit, igazából 10 percet beszélünk, amíg felírja a gyógyszert.
2014. júl. 3. 01:07
 7/10 anonim ***** válasza:
Jó kis szakember ...pfff -.-
2014. júl. 3. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Keress másik szakembert, akivel tudsz beszélni is! Itt egy csomó h*lye komment fog jönni, plusz még éjszaka is van, ne remélj sokat az emberektől.

De, szerintem ne félj ennyire a férfiaktól. Nem lehet, hogy ez a nős férfi idősebb egy kicsit nálad és ezért érzed magad mellette biztonságban?

2014. júl. 3. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Szívesen keresnék, csak sajnos elég kicsi a város, és nem tudom, hogy egy másik orvossal is mernék-e gátlások nélkül beszélni az érzéseimről. Igaz, amit írsz, 27éves, csaknem 10 évvel idősebb nálam. Ez miatt is rossz érzés fog el. Semmi sem jó. Köszönöm a válaszokat!
2014. júl. 3. 01:17
 10/10 anonim válasza:
Szerintem ne kezdj vele mert ahogy itt előttem írta valaki csak az lesz a vége hogy még jobban utálni fogod a férfiakat. Egyébként ne rettegj vannak kedves, jóindulatú srácok is a világon biztos fogsz magadnak találni egyet. A legfontosabb viszont az hogy bármennyire is nehéz próbálj meg nem félni. Persze ezt innen könnyű mondani.
2014. júl. 3. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!