Ti mennyire értetek egyet ezzel a szakítás utáni érzelmekről szóló cikkel? (angol)

Igaz. A szakítás után vannak fázisok, amiken keresztülmegy az ember. Amikor meg van a szakítás oka, akkor valahol tudod, hogy ez tényleg nem ment, de azért biztos meg- megfordul a fejedben, hogy még is mi lett volna ha.. Ha meg nem tudod, hogy a másik pontosan miért szakított, vagy nem érted az indoklását, akkor elkezded keresni az okát. A másikban is keressük a hibát, vagy az okot, majd magunkban is. Nem is igazán tudod, hogy kire legyél dühös, magadra vagy inkább rá, majd amikor elkezded kutatni magadban a hibákat, hogy te miket csináltál rosszul a kapcsolatban, akkor őt egyre tökéletesebbnek látod, mert ugyan ő is hibázott, de te is. Elkezded kutatni a szép emlékeket és azokban lebegsz és fájdítod a szíved, mert ugyan valahol mélyen tudod, hogy ő sem tökéletes, de közben meg benned van az önvádlás is, hogy mi van akkor ha miattad lett ilyen, vagy te hoztad ki belőle, meg, hogy ő igazából nem is olyan rossz ember. ( Főleg, ha még részedről vannak érzések iránta). Van, hogy egyszerűen magába a szerelem érzésbe szeretünk újra bele,hogy ott volt nekünk valaki és az milyen jó volt, vagy magába a szép emlékekbe, nem is a konkrét személybe. Ilyenkor nehéz kiheverni a szakítást, meg elfelejteni a másikat. Sok hónap ,1 év, mire tiszta fejjel látod az egészet, és már nem látod azt a tökéletes rózsaszín felhőt körülötte, hanem látod a hibáit és azt is ,hogy mennyiszer bántott meg vagy hagyott cserben, és, hogy igazából nem is volt mindig olyan jó partner. Persze kell az önkritika is, hogy mit lehetne jobban csinálni a következő kapcsolatban, azokat le kell magadnak szűrnöd és tanulnod belőle, hogy te is fejlődj, de ilyenkor jössz rá, hogy mik voltak a valós alapú hibáid, és nem azok, amiket mind magadra húztál, hogy a fejedben lévő ideált védjed. Mert ő nem létezik.

Igen, tudom miről beszélsz. A le nem zárt kapcsolat a legnehezebb. Én ugyan kaptam "válaszokat" , de azok inkább kimagyarázások voltak. Az addigi közös terveinket hirtelen már nem akarta, mondtam neki, hogy nincs gond, megoldjuk másképp.Ekkor keresett egy újabb indokot, hogy ő most magával akar foglalkozni, és azt egy párkapcsolatban nem tudja. Próbáltam megérteni, átbeszélni vele, hogy miért látja így, kevés teret adok- e neki, azt mondta, hogy nem. Kérdeztem, hogy a jövőben szeretné-e még folytatni a kapcsolatot. Azt mondta,hogy nem tudja, de nem más miatt van, de most nem tudja mi van vele ő maga sem. Így hát elengedtem, bár nagyon fájt, hagytam, hogy egy kis magánya legyen.Hosszú évek óta együtt voltunk, meg szerettem volna oldani, de tiszteletben tartottam az ő akaratát. Így hát lezárni nem tudtam a dolgot, nem tudtam, hogy érdemes-e várnom vagy sem, és ez így nagyon rossz volt. Aztán rá pár hónapra észrevettem, hogy egy közös ismerősünkkel sokat találkozik, furcsán viselkednek. Rákérdeztem nála, hogy most akkor ők együtt vannak-e, vagy akar-e valamit tőle. Azt mondta, hogy nem és, meg sem fordult a fejében. Rá egy hétre láttam őket kézen fogva, és kiderült, hogy még is együtt vannak... Mind addig kerestem a magyarázatot, meg azt, hogy talán bennem van a hiba, aztán rájöttem, hogy ez csak egy lekoptatós szöveg volt. Ennyi év után minimum azért annyit elvártam volna tőle, hogy a szemembe mondja, hogy már nem szeret és vége, és le tudom zárni én is a dolgot , és továbblépni. Így meg még ráadásul elég csúnya is volt a részéről a dolog. Szóval megértelek teljesen, de fel a fejjel! Ne gyötörd magad! Néhány ember egyszerűen kiszámíthatatlan, és sose fogjuk megtudni, hogy ezt éppen miért látták így jónak.