Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha egy lány velem úgy viselked...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha egy lány velem úgy viselkedik, hogy cukkolódik, kötekedik, beleszól csipkelődve sok dologba, akkor ez lehet egy jel, hogy bejövök neki?

Figyelt kérdés
Persze én is így szoktam vele, ha közel vagyunk egymáshoz, és nem feltétlen hozzá, de a mellette lévő emberhez szólok, és már jön valami kis flegma kötöszködés, vagy beszólás, és nem sértően, hanem várva azt, hogy én is visszaszóljak, mosolygás, nevetgélés lesz belőle. Néha testileg is érintkezünk, odaütünk(persze finoman), lökdössük egymást stb. Volt, hogy bizonygatta, hogy utál, nem szeret, és akkor én is ugyan ezt vissza, közben körülöttünk nevetnek, hogy folyton cseszegetjük egymást, és valójában tényleg nem utáljuk egymást, sőt, én nagyon vonzónak találom őt, lehet, hogy ezek miatt ő is engem? Mellesleg van barátja, elég régóta, de akinek barátja van az nem nagyon szokott így viselkedni más fiúkkal, ismerek olyat is, aki a barátján kívül szinte más fiúra rá sem néz, csak, ha muszáj. Tehát, mit gondoltok? 18, és ő is ennyi.
2014. szept. 29. 18:15
 1/2 A kérdező kommentje:
Ja, és félreértés ne essék, nem szeretném elvenni a barátjától, vagy ilyesmi, legyenek csak boldogak együtt.
2014. szept. 29. 18:19
 2/2 anonim ***** válasza:
Igen, vonzodik hozzad es imad veled heccelni, de ez nem jelenti azt h le is lefekudne veled.
2015. márc. 24. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!