Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan ébresszem rá, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan ébresszem rá, hogy talán meleg?

Figyelt kérdés

Megismerkedtem egy fiúval nyáron, aki annak ellenére nyomult rám, hogy tudja, van barátom (lány vagyok). Azonban első pillanattól kezdve már úgy éreztem, és egész idő alatt, amit együtt töltöttünk ez csak erősödött, hogy talán meleg. Állandóan panaszkodott akkor is, és azóta facebookon ír, hogy az egyetlen barátnője, akivel pár hétig jártak mekkora fájdalmat okozott. Ez kb. két éve történhetett.

A gond az, hogy szeretne barátnőt, de ahogyan beszélgetünk, az az érzésem van, hogy talán nem barátnőt kéne keresnie. Van két meleg közeli barátom, és velük is beszélgettem, szerintük is valahogy rá kéne vezetni a srácot, hogy legalább gondolkodjon el kicsit. (Egyikük már szinte felnőtten jött rá, másikuk kezdettől tudja, tehát két ellentétes eset mondta ezt nekem.)

Tudom, hogy erre sokféle, gúnyos válasz is fog jönni, az nem zavar, csak remélem, lesz azért, akinek valódi tanácsa is lesz. :) Ezeket előre is köszönöm! :)


2014. okt. 4. 23:41
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
66%

imádni fog téged


attól még, mert érzékenyebb, nem biztos, hogy meleg...

2014. okt. 4. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

Nem az érzékenység miatt gondolok erre. :)

Más fiú is panaszkodott sokat, hosszú ideig, régi szerelmi csalódás miatt, a saját párom is érzékeny lelkű, de van az, amikor érzed valakin. És más, akivel közösen ismerjük is egyetért velem.

2014. okt. 4. 23:45
 3/14 anonim ***** válasza:
78%

Egy fiú/férfi megmutatja az érzékenyebb oldalát, kicsit megnyílik neked = meleg. Gratulálok neked és az ismerőseinek is.

Egy lelki sérült embert akarsz téves következtetésre vezetni. Hatalmas felelőtlenség; szóval fogd vissza a női kotnyelességed és ne üsd bele az orrod a dologba.

Inkább abban segíts neki, hogy megfelelő segítséget kapjon, mondjuk vedd rá, hogy menjen el egy pszichológushoz. Ha mégis meleg, arra magának kell rájönnie, nem rá kell erőszakolni a dolgot.

2014. okt. 4. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

tudod nagyon jól, milyen negatív töltete van annak, ha valaki leb uziznak, valószínűleg meg fog utálni, ha tényleg meleg, ha nem

nem a te feladatod ráébreszteni a szexuális orientációjára

2014. okt. 4. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Ismétlem, nem az érzékenységéből következtettem. Ő az, aki a tanácsomat kéri, és már tanácsoltam azt is, hogy forduljon segítségért hozzáértőbb emberhez. Nem megmondani akarom neki, hogy kicsoda, csak elgondolkodtatni. Igyekszem Őt ezen átsegíteni, az egész szituáción, ezen az időszakon, mert kéri. Kéretlen tanácsokat nem osztogatok, de ha segíthetek megtalálni önmagát, amitől jobban érezné magát, akkor szeretném megtenni, és ezzel egyetértettek azok a barátaim, akik már átélték ezt.
2014. okt. 4. 23:54
 6/14 A kérdező kommentje:
Ez igaz, nem az én feladatom, tudom, csak tanácstalan vagyok. Mert ha látod, hogy valaki rossz álmokat, rossz célokat kerget, akit szeretsz, nem próbálod kisegíteni ebből?
2014. okt. 4. 23:57
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
nem értjük, hogy miből gondolod, hogy meleg, ha egyszer volt barátnője, és eléggé szerethette, ha ennyire megviselte, ekkora fájdalmat okozott neki, hogy vége lett a kapcsolat
2014. okt. 5. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
*nak
2014. okt. 5. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Volt már barátnője. Nyáron neked csapta a szelet.


"az az érzésem van, hogy talán nem barátnőt kéne keresnie"


Függetlenül attól, hogy mitől van ez az érzésed, szerintem tarts meg magadnak ezt az a meglátásodat, és bízd rá arra a fiúra, hogy kikhez vonzódik (teljesen függetlenül attól, hogy jó-e a megérzésed vagy sem).


Ha két év alatt még nem tudta feldolgozni egy pár hetes kapcsolat után az azzal járó fájdalmakat és csalódást, és ezt újra meg újra szóba hozz, akkor szerintem annyit javasolhatnál neki, hogy talán érdemes lenne pszichológushoz fordulnia.


Ezt még nem érezném tolakodónak - ellentétben azzal, mintha az általad vélt eltérő szexuális orientációjával kapcsolatban tennél bármi megjegyzést. Azt én már a másik privát szférájába való betolakodásnak érezném, függetlenül attól, hogy téged nyilván a jószándék vezet.

2014. okt. 5. 03:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Igazatok van, nem oktalankodom, csak szeretném, ha boldog lenne. :)

Bár az egyik korábbi hozzászólónak mondanám, hogy a két meleg barátom közül az egyik kb. három hónapig járt egy lánnyal 18 éves korában, mielőtt rájött, mi a helyzet, szóval ez nem jelent semmit, sőt, az én párom egyik exbarátnőjéről is kiderült, hogy leszbikus.


Ettől függetlenül megfogadom a tanácsotokat, megpróbálom pszichológus felé terelni. :) Köszönöm a válaszokat!

Esetleg arra valami ötlet, hogy hogyan csináljam? Pont azért kérdeztem a fő kérdést is, ahogy ezt is, hogy ne legyek túl tolakodó!

2014. okt. 5. 21:59
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!