Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Egy szörnyeteg vagyok, igaz?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy szörnyeteg vagyok, igaz?

Figyelt kérdés
Röviden annyit, hogy beleszerettem egy lányba aki nem pontosan ugyan így tekintett rám, néha azt éreztette mégis aztán rájöttem, hogy játszik velem ekkor kicsit rosszul esett de mivel szeretem bele mentem a "játékba" persze tudtam, hogy ebből csak sérülten szállhatok majd ki így is lett utóbbi 2 hétben megromlott a kapcsolatunk (azt már had ne írjam le miért mert hosszú lenne) a lényeg, hogy elküldtem finoman szólva is a halálfaszára pedig nem ő volt a hibás hanem én csak is én szerettem bele ő nem tehetett arról, hogy megbabonázott a szépségével és amilyen jól éreztem magam vele a belsője még inkább magához láncolt, de csak őrlődtem tudtam soha sem lesz az enyém úgy ahogy én azt szeretném és elküldtem, hogy ne írjon többé ne keressen ezzel nem is lenne semmi gond, hiszen ez a megoldás csak az ahogy tettem azt nem szabadott volna idáig fajulni, ahogy ismerem most nagyon mélyen magába zuhant (ahogyan én is), de ki nem szar le engem, ha ő jól lenne. Szerintetek sem lehet ezt már helyre hozni?

2014. nov. 16. 19:54
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
mondd neki hogy ne haragudjon. onnantól meg rajta áll hogy megbocsájt-e
2014. nov. 16. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Hol a szörnyeteg része a dolognak?
2014. nov. 16. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Jézusom, te belevágnád a farkad is a rántottájába, ha elfogyna a sonka?

Akkor lennél szörnyeteg, ha elrabolod, megerőszakolod, megkínzod majd elásod az erdőben vagy valami pusztában kidobod az árokba.

Ez egyszerű... (na mi?).

2014. nov. 16. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Légy úriember, kérj bocsánatot.
2014. nov. 16. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

1. kommentelőnek: nem ez az első eset, hogy megbántom (sokat iszom) de ez most más mint ez előbbiek. :S


2. kommentelőnek:" elküldtem finoman szólva is a halálfaszára "

2014. nov. 16. 19:58
 6/12 anonim ***** válasza:
Ha ennyire bánt a dolog miértnem kérsz bocsánatot?
2014. nov. 16. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
nem tudom, mert én szeretem ő viszont nem és csak folytatódna ez a kör miként epedezem utána
2014. nov. 16. 20:00
 8/12 anonim ***** válasza:
Azt hiszem, életem leghosszabb mondatát olvastam. Rossz a pont és az enter billentyű a billentyűzeteden?
2014. nov. 16. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Szeretnéd, hogy helyre jöjjön? akkor tessék rendbe rakni amit elrontottál.
2014. nov. 16. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
nem igazán vagyok jó az írásjelek használatában
2014. nov. 16. 20:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!