Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Akik jöttek már újra össze...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akik jöttek már újra össze volt párjukkal; ti közben tartottátok a kapcsolatot, vagy teljesen ignoráltátok egymást?

Figyelt kérdés
Szakítottunk a párommal, de mivel inkább mindkettőnk élethelyzetével van a probléma, nem azzal, hogy nem illenénk össze, azt beszéltük, hogy később mindketten szeretnénk újra megpróbálni. Amikor már nem lesz ennyi nehezítő körülmény. Közben viszont nem tudom, hogy mi lenne a jobb; őszinte barátság részemről ebből úgysem lenne, mert úgyis arra várnék, hogy mikor leszünk megint együtt. Másrészt viszont, ha akár egy évig nem is beszélünk, teljesen kiesünk egymás hétköznapjaiból, mi alapján jönne hirtelen a szikra, hogy jöjjünk össze megint? Mindkét megoldás eléggé furcsa nekem, ezért lennék kíváncsi rá, hogy kinek mi vált be inkább.

2014. nov. 30. 01:51
 1/7 anonim ***** válasza:
Őszintén szerintem ha annyira együtt kellene/kellett volna lennetek nem mentek szét. Én is jártam így, eleinte nem tartottuk a kapcsolatot, vagy ha igen akkor az is inkább vita volt. Barátokként viselkedni NEM lehet. Ha pedig mindenki éli az életét de tudtok róla, hogy miket csinál a másik abból csak a vita van.. Én sajnos olyan személyiség vagyok, hogy nem bírtam ki, hogy ne beszéljünk vagy innen-onnan ne szerezzek információkat róla hiába nem beszéltünk egy darabig. Nekem ez nem jött be, mert minden kis hülyeségen megsértődtem.
2014. nov. 30. 02:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Holnap találkozunk, és elvileg megbeszéljük. Valóban az lenne a prioritás, hogy ne hagyjuk el egymást, akármilyen is az élethelyzet, csak nem tudom mit mondjak, ha mégis ennél a később megpróbáljuk opciónál kötünk ki. Nekem az szólna mellette, hogy voltaképpen a kapcsolatunk alatt nem igazán tudtam megmutatni, hogy milyen vagyok normális körülmények között (sok szerencsétlenség összejött, amik mind hatottak rám, és így ránk is), és sajnálnám úgy otthagyni ezt, hogy voltaképpen alig látott "jó" formámban.
2014. nov. 30. 02:21
 3/7 anonim ***** válasza:
Tartottuk a kapcsolatot. De nem találkoztunk, csak neten meg telefonon beszéltünk. Én nem terveztem, hogy újra összejövök vele, ameddig nem voltunk együtt, mindkettőnk mással volt. Erről a témáról természetesen nem beszélgettünk, csak említés szintjén. Aztán úgy hozta a sors, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, megbeszéltük a problémákat, és próbáltunk változtatni.
2014. nov. 30. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Bírom, ha pusztán azért írnak ki egy kérdést, hogy a "barátság extrákkal", vagy az "ignorálni" kifejezéssel villogni tudjanak.
2014. dec. 1. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Hogy a kérdésre válaszoljak, szerintem teljesen felesleges gatyázás ezen tréningezni. Ez egy langymeleg liaison, nem ér meg egy esti misét. Keressétek meg azt, kit valóban, szívből tudtok szeretni.

Élethelyzet okozta szakítás? Ugyan már! Milyen szerelem az, amiért nem mész tűzön-vízen keresztül?

2014. dec. 1. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ha már így rákérdeztél,én azt ajánlom,hogy várj kb minimum 5-10 évet.Ha tényleg a párod az illető,akkor újra egymásba gabajodtok majd.

Ja,vagy neked nincs türelmed várni rá? Akár az idők végezetéig? Hát akkor meg mit akarsz? Te beszélsz itt szerelemről?...

2014. dec. 1. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Állsz a vasútállomáson. Az a vonat,amelyik a "tiéd" elment,és te ott állsz,és kérdezed,hogy most akkor mi van.

Mit teszel?

Megvárod a következő járatot,vagy egy kicsit tovább,és az azt követő járatot,vagy a sokadikat,és majd valamelyik sokadikra szállsz fel?

Vagy...,megvárod azt a vonatot,amelyik a "tiéd"?

De akkor,ha így döntessz,tudnod kell,hogy jó sokat kell várnod,amig a vonatod "körbemegy",és visszatér hozzád.


Ha képes,vagy megvárni,akkor a te vonatod a tiéd.

Ha nem,akkor az nem a tiéd volt.

2014. dec. 1. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!