Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek ez normális egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez normális egy tanártól, és csak többet képzelek bele?

Figyelt kérdés

Jött egy új tanár az iskolánkba idén év elején. Kémiát tanít és matekot. ..néha elég furcsán viselkedik. Egy fiú iskolából jött át hozzánk tanítani, (sima általánosba), és lehet hogy ezért mások kicsit a módszerei, mint amiket mi megszoktunk, tanítás terén is, büntetések terén pedig főleg..de vannak olyan dolgai, amiket még ezzel sem lehet megmagyarázni.. Például már rögtön az első órára úgy jött be, hogy konkrétan bevágta maga mögött az ajtót, köszönés nélkül nekidőlt a tanáriasztalnak, és elkezdet az új ülésrendről beszélni.. (akkor látott minket először, még ideje sem volt senkinek beszélni, tehát a zaj nem lehetett ok az ültetésre.) Azt mondta, hogy ő szereti a csinos, okos szépkislányokat az első padban, és előreültetett 3 osztálytársnőmmel együtt. (5 padsor van, mind az 5ben 6 ülőhely, és nem kétszemélyes padok vannak, hanem egyben van egy sorasztal, és hozzá székek ) A második padsorból mindenkit hátrébb ültetett, így mögöttünk nem ül senki. Mivel folyamatosan kiabál, senki nem mer megszólalni, és mi az első padban kb megsüketülünk óra végére, elég ijesztőek az órák, még így, fél év után is. Óra végeztével általában hármunk közül valakinek bent kell maradni vele beszélgetni a szünetekben.. Nem kérdez semmi durván gázat, de azért vannak kínosabb kérdései, pl hogy ezzel meg azzal (akivel látott a folyosón beszélgetni) együtt vagyunk-e, és hasonlók.. Van hogy a folyosón is megállít, és hosszasan kell vele beszélgetnünk.. Órákon igazából semmit nem tanít, csak mesél, néha politikáról, néha a gyerekkoráról, mindig másról, de a tananyagról sosem. Amikor éppen magyaráz valamit, általában beáll az első padsor és a második közé, beszél a hátrébb ülőkhöz, miközben 3munk közül valamelyikünk vállán/haján nyugtatja a kezét. Elég kínos szituáció, keringenek is pletykák erről az iskolánkban, főleg a fiúk száján, és ez legutóbb kiderült. Az igazgató megtudott valamit, bejött az egyik óránkra, és jól kiosztott minket, hogy rosszindulatú pletykákat terjesztünk a tanár úrról, pedig egy remek pedagógus. Szerintetek ez normális, és csak mi vagyunk máshoz szokva, illetve többet képzelünk bele? Mert szerintem, vagy legalábbis nekem, ez nagyon nem normális.. Nem mintha lehetne tenni valamit, mert az igazgatóval nem lehet beszélni, maximum annyit érünk el nála, hogy megbüntet. De azért mégis.

14L



2014. dec. 28. 19:09
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Hát kedves rossz lehet nektek biztos van megoldás más nem szülökkel beszéljétek meg hogy menyjenek be az igazgatohoz vagy tanárhoz mert az igy nem mehet tovább . Köszike puszilak
2014. dec. 28. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Az én szubjektív véleményem szerint nem normális, de hát ebben az országban mi az? Mindenesetre míg nem molesztál addig sokat nem hiszem hogy tehettek, de talán érdemes lenne szólni a szüleiteknek, hogy tudjanak róla, hogy a tanárotok kicsit túl közvetlen a diákokkal és olyan dolgokat kérdez amihez semmi köze. Továbbá politika nem az iskolába való. (persze mindenki tudja attól még hogy van)
2014. dec. 28. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Mindenképpen szólj a szüleidnek.
2014. dec. 28. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Idióták mindig s voltak, viszont a tanítványokat nem lenne szabad fogdosnia.
2014. dec. 28. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Szia, nekünk is volt jó pár éve hasonló tanárunk, szintén általánosban. Ha az igazgatóval nem tudtok szót érteni, akkor beszéljetek az osztályfőnökkel vagy inkább a szüleitekkel, ha sok lesz rá a panasz, biztos fel fog tűnni az igazgatónak már ha nem hülye, az említettek alapján. Anno mi úgy rúgattuk ki a tanárt, hogy elpanaszoltuk a szüleinken, és ők vagy bementek az igazgatóhoz, vagy telefonáltak, eljárás indult iskolán belül, és kirúgták .
2014. dec. 28. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a tanácsokat, de mit mondhatnék? Nem fogta meg a mellem, vagy a fenekem , nem is mondott semmi olyat.. Az hogy "Szép vagy." "Csinos vagy" "Jól áll ez a ruha" még nem molesztálás.. Csak engem zavar.
2014. dec. 28. 19:20
 7/13 anonim ***** válasza:
amit nekünk írtál le, ezt elmondhatnád, biztos megértik, és ha zavar, hogy ezt mondja a tanár, mond meg neki, hogy ne mondjon ilyeneket, mert téged zavar, bár általános suliban nem tudom mennyire harapnak ezekre a megszólalásokra, de nagy gond nem lehet ebből, ha megmondod számodra ez zavaró.:)
2014. dec. 28. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Már említettem neki, hogy zavar hogy ilyeneket mondd, de csak kinevetett, hogy nincs olyan nő ,akit zavar ha bókolnak neki..
2014. dec. 28. 19:26
 9/13 anonim ***** válasza:
igaz amit írtál, de be kell látnotok hogy egyikőtök sem NŐ, hanem (kis)LÁNY.
2014. dec. 28. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
egyszerűen csak állj ki magadért, ne érdekeljen hogy tanár, ezekkel az a baj, hogy direkt olyan lányokra mennek, akik nem szólnak vissza, nem pofátlanok, ne érts félre nem tudom milyen személyiséged van, csak a helyzetből indulok ki, innentől már csak te tudod, hogy mi igaz ebből, és mit kell/nem kell tenned.
2014. dec. 28. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!