Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak, hogy végre...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogy végre leszálljon rólam?

Figyelt kérdés

Körülbelül egy hónapja szakítottam a barátommal, mert úgy gondoltam, a kapcsolatunk nem működik, mert rengeteget veszekedtünk, és rengetegszer olyanokkal bántott meg, amik nekem nagyon rosszul estek. Sajnos egy iskolába járok vele, szóval minden nap találkozunk, sőt egyik órán mellette ülök. A szakításunk óta akárhányszor elmegyek mellette, mindig olyan dolgokat vág a fejemhez, amik nagyon fájnak. (Pontosan tudja, mivel lehet engem a legjobban megbántani, mert majdnem egy évig jártunk). Gyakran illet az útszéi kú*va, ri*anc jelzőkkel. Nem egyszer volt már olyan, hogy azután az óra után, amin mellette ülök, sírva rohantam a mosdóba, mert idegileg teljesen kikészített.

Az idegösszeroppanás szélén vagyok már, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. A legrosszabb, hogy én soha egyszer sem bántottam őt meg, egy szóval sem, és amikor szakítottam vele, akkor is teljesen őszinte voltam hozzá. Nem értem, hogy ezt most miért csinálja. Oké, azt felfogtam, hogy az lehet a gond, hogy én szakítottam vele, de akkor is! Nem bírom, amit csinál, teljesen kikészít idegileg.

17/L



2015. jan. 7. 16:07
 1/8 anonim ***** válasza:
szólj pár haverodnak/ismerősödnek, hogy rendezzék le :)
2015. jan. 7. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
egyet kell hogy értsek az elsővel :))
2015. jan. 7. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Mekkora egy paraszt...

Ki szoktál állni magadért? Mert ha nem, akkor itt az ideje. Mutasd meg annak a baromnak, hogy veled nem lehet ilyen bunkón viselkedni. Ne kezd el sértegetni, ne süllyedj le a szintjére, csak egyszerűen védd meg magad

2015. jan. 7. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Beszélj vele,ha szeret abba hagyja a kedvedért,hass a szívére,mondjuk ha szeretne akkor el sem kezdte volna..:O
2015. jan. 7. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
igen és pluszban ne mutasd előtte,hogy ez neked fáj. mert ha azt látja,hogy nem érdekel téged,amit csinál,akkor majd abbahagyja. tudod,ilyenek a gyerekek :)
2015. jan. 7. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:

adok egy tippet. írj, ha kell. :p


20/L

2015. jan. 7. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Legközelebb vágd képen valami keményborítós könyvvel.
2015. jan. 7. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Rúgd tökön, légy vele bunkó, kritizáld minden mozdulatát, és a dolgait a kapcsolatotok alatt. Ezek valamelyikétől vagy megver, vagy pedig hozzád se szól többé szégyenében. Mindkét végkimenetelből te jössz ki jól
2015. jan. 8. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!