Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok ti meg bocsáltanátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok ti meg bocsáltanátok annak aki megütne?

Figyelt kérdés
Az a történet, hogy 5 évig voltam együtt a barátommal és gyönyörű kapcsolatunk volt. Nagyon ritkán voltak kisebb veszekedéseink de azon kívül semmi. Két hónapja viszont vártam őt és egy barátnőm oda jött és adott egy doboz cigit mert elősször ki akartam próbálni. Nem dohányzok se én se a párom. Mikor mentünk haza a barátommal bele nyúltunk egymás zsebébe, hogy ne fázzon a kezünk. De ő megtalálta a cigit és kiakadt. Először is azért, hogy miért van nálam cigi. Majd kicsit ideges lettem mikor azt mondta, hogy nem cigizhetek meg, hogy megtiltja nekem. Erre elvettem tőle majd gyakorlatilag rámászott a hátamra, hogy adjam vissza. Nem adtam oda neki mire ő kicsavarta a kezemből nagyon erősen. Majd pofán vágtam és ő tiszta ideges lett és a lapockámnál ököllel megütött. Majd megfordultam mert nagyon fájt majdnem, hogy sírtam. Erre ő egyből olyan fejet vágott mint aki rádöbben mit tett. Szakítottam vele nagyon nehezen. Mondtam neki, hogy gondolkozzon el. Próbál kedveskedni és már nem olyan ideges típus mint azelőtt. De nem fogattam vissza mert nagyon fáj amit tett. Viszont néhány napja jártam nála pár ruhámat elhozni és tisztára kivan fordulva magából. Nem eszik, nem alszik, a szobája olyan mint egy katasztrófa. Ruhák mindenütt, büdös van, pár piás üveg, por és kosz. Nem szokott inni most viszont a barátai szerint sokat iszik. Mindennap ír facebookon de már nem érzem azt amit eddig iránta. Vagy nem tudom. Mit tegyek szerintetek? 17/L
2015. jan. 8. 19:11
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
Én visszamennék hozzá.
2015. jan. 8. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
69%

A pofonnak se volt ám értelme,hiszen a fos cigit nem akarta,hogy szívjad.

Szarul oldottátok meg a dolgot.

Na és azóta cigizel?

2015. jan. 8. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 A kérdező kommentje:
Igazából én is. Olyan cuki minden nap bocsánatot kér azért amit tett és ír, hogy hogy vagyok meg milyen napom volt. Olyan szép lenne csak örökre eszembe jut, hogy megütött és van bennem valami, hogy megteszi még 1x.
2015. jan. 8. 19:21
 4/26 A kérdező kommentje:
Nem dehogy is. Rá se tudok nézni.
2015. jan. 8. 19:21
 5/26 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egy hatalom manias debilnek tunik. Az egy dolog,h a cigi nem jo dolog de basszus ne akarja mar neked megmondani h mit csinalj!

Itt most nem is csak az utesrol van szo.

2015. jan. 8. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 A kérdező kommentje:
Óvott mindentől mindig de ilyen még sose volt, hogy megüssön vagy azt mondja, hogy én most megtiltom neked, hogy ezt meg azt csináld
2015. jan. 8. 19:24
 7/26 anonim ***** válasza:
100%
En nekem mar az nem tetszik, h megakarja mondani neked, h mit csinalj.
2015. jan. 8. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:
Hat pont azon kaptam fel a vizet én is. De alapból az jut eszembe, hogy tök romantikus tud lenni. Csinál kaját, ha beteg vagyok ott van, ha szomorú vagy vígasztal és mindig tudja mikor mi bajom van
2015. jan. 8. 19:26
 9/26 anonim ***** válasza:
57%
Nem biztos hogy ellened cselekedett...
2015. jan. 8. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
97%

Nehogy vissza menj hozzá! Ezt én férfiként mondom.

Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy szeresd. Akármilyen ideges is lennék, soha nem ütnék meg egy nőt, főleg a páromat nem. Ha most visszamész hozzá, azzal azt üzened, hogy veled bármit megtehet. Később pedig lehet, hogy nem csak egy lapockánvágást fogsz kapni. Ha jót akarsz magadnak, messzire elkerülöd.

2015. jan. 8. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!