Normális, hogy a szerelmem sokkal hevesebb érzelmeket vált ki belőlem, mint bárki más?

Itt a negatív érzelmekre is gondolok, nem csak a pozitívakra. Pl. rá egy apróság miatt is sokkal jobban haragszok, mint másokra, egy nagyobb dolog miatt, és ezt mindig szóvá is teszi, de egyszerűen tőle esik a világon a legrosszabbul, ha megbánt.

De soha nem is hiányzott még úgy senki, mint ahogy ő szokott (pl. honvágyam sem volt soha nyaralásokkor, pedig olykor egész nyarakat voltam oda a nagyszülőknél). Soha nem ragaszkodtam úgy senkihez, mint hozzá (immár 8 éve, túl tűzön, vizen, hullámvölgyeken, viharokon stb.), és nem féltettem még magamon kívül senkit úgy, mint őt.

Mennyire szokványos az, hogy valaki még a köd elülte után is, érzelmek egész skáláját sokszorosan felerősítve hozza ki belőlem?

(negatív irányban egyébként a közeli hozzátartozóim is ki tudják hozni belőlem az "állatot", de csak hajszál híján ennyire, pozitív irányban meg egyes egyedül a gyermekünk van, lemaradva tőle egy jó vastag paraszthajszállal, de tényleg nincs senki más, aki ezt a szintet közelítené)