Hogyan legyek bátrabb?

Bátrabb úgy lehetsz, hogy jobban megismered magadat. A valódi önmagadat, nem csupán azt a felszínes képet, amit kialakítottál magadban magadról, és azt hiszed, az vagy te. Ennek sokféle módja ismert, vannak hatékony és vannak inkább kíméletes módszerek.

A kérdésből viszont nekem az jött le, nem bátorságra van szükséged most, hanem csupán egy kezdőlökésre. Én ilyen helyzetben talán levélben írnék a srácnak az érzéseimről, aztán azt eljuttatnám hozzá. Nem magam adnám át, mert akkor a döntő pillanatban vissza tudnék vonulni. Olyan módot keresnék erre, (egy barátot?), amikor ez nem történhet meg. Aztán, ha ez megvan, majdcsak lesz valahogy... :)

Sok sikert hozzá!

Szió! :)

Képzeld, nemrég én is ebben a helyzetben voltam... És volt rá megoldás! Elmesélem, jó? (kicsit hosszú lesz... ;D)

Szóval, van egy srác a sulinkban, aki kettővel felettem jár. Még év elején nem fedeztem fel magamnak, nem tartottam számon a "top végtelen leghelyesebb pasi" között... :D De úgy a téli szünet előtt elkezdtem vonzódni hozzá, mosolyogtunk egymásra, szemeztünk, és a szokásos koktél. Beszélni akkor még nem beszéltünk. Csak szünetekben taliztunk, ő a haverjaival hülyéskedett, én a barátnőimet hurcoltam el oda ;) (de nem zavarta őket a dolog-remélem...). Aztán egyszer felötlött bennem, h beszélnem kell vele, és ezt vagy egy hétig terveztem. Sziklaszilárdan meg voltam győződve, h menni fog. És amikor beterveztem, h na most action, akkor jött a kopp: olyan volt, mintha odaragasztották volna a lábamat a földhöz. Nagyon borzalom volt. Szar érzés, h meg akarod tenni, de valami megakadályoz. Aztán, ez volt úgy napjában 5x, minden szünetben, de sikertelenül. És vagy 2 hétig. Gondolhatod... És, kapóra jött egy buli, amin ő is részt vett. Na, mondom, ez egy tök jó alkalom arra, h oldottabb állapotban vegyem rá őt egy talira. Kellett egy adagnyi bnői bíztatás, meg jópár zeneszám (vagy egy tucat), mire oda mertem menni. Szörnyű volt, azt sem tudtam, mit teszek, de már nem volt visszaút, feltűnő lett volna kereket oldanom. Ott volt az összes haverja is, fú, annyira izgultam... Aztán megkérdeztem, h akar e velem táncolni. Egy pillanatnyi szünet után mondta, h nem. Én meg visszamentem, a bnőmmel egy jót vihogtunk rajta, mert sokkal jobb érzés volt, h megtudtam az igazat, mint hogy még ezen rágódjak, míg ki nem kerül a suliból. Nem keseredtem el, tudom, h csak 15 vagyok, még előttem az élet, jó, néha én is mélyponton vagyok, de akkor segít a tudat, h egy pasim biztos lesz ;D Nem tudom, miért mondott nemet, és lehet h álszerénynek tartasz, de én örülök, h megtudtam!

Szóval cselekedj te is, lehet, sőt, járjál is több sikerrel, mert biztosan odaadóbban szereted a srácot, mint én, mert azt meg kell hagyni, h akit most szeretek, azt nem tudnám ennyivel "elintézni".

Remélem segítettem neked. Puszii