Mit tegyek? Mit tehetnék, ha végérvényesen is beleszerettem?

Az van, hogy nem rég körülbelül 2 hónapja jött az osztályomba egy új fiú. Nem nagyon ismerem, meg úgy senki, nem beszédes meg elvan magának mindig. Barátai sincsenek csak akik nem ebbe az iskolába járnak. Nem nagyon érdekli sok minden, a jegyei sem olyan jók ennek ellenére sugárzik róla intelligencia de az idegesítőbb fajtából. (amikor elsőnek hallottam beszélni épp a tanárt,tankönyvet,tankönyv írót, kiadót javította ki és mikor a tanár közölte, hogy szemtelen, mit aki nem törődik semmivel kinevette.) Egyszer barátnőm valamilyen véletlen folytán szóba elegyedett vele és megállapítottuk, hogy egy világi köcsög. Mindentől függetlenül vonzódom hozzá. Azóta tudom, hogy voltam egy buliba egyszer és ott volt a volt szerelmem (most már). Nagyon kényelmetlen volt. Aztán elejtett egy olyan mondatot, hogy ott helyben sírni kezdtem. Oda mentem barátnőimhez, hogy én megyek meg nem bírom itt (sírva), ők meg mondták, hogy menjek csak őket nem rángatom el onnan. Nekem elegem, oly mértékben voltam összetörve lelkileg, hogy csak az volt az eszembe, hogy mihamarabb kijussak. Aztán mikor az utcán voltam már rájöttem, hogy pólóban vagyok és rohadtul fáztam de semmiképp nem mentem volna vissza ezért mentem tovább. Aztán megláttam az új srácot a zebránál az idióta bőrdzsekis, láncos ruházatával, fekete borzos ide-oda álló hajával. Annyira eltért attól aki miatt sírtam, hogy szerintem tudatosan is odamentem hozzá és köszöntem, pedig sose szoktunk. Elsőnek tökre kérdő fejjel nézett rám aztán bemutatkoztam. És akkor...Megkérdezte ki vagyok. Én meg sóhajtva mondtam, hogy egy osztályba járunk. Erre elkezdett röhögni, hogy biztos, azért jó megtudni. És ahogy nevetett akaratlanul én is elmosolyodtam. Igazából ugyanarra tartottunk ezért mentünk egymás mellett, egyszerre csak kijelentettem (nem tudom miért), hogy "nagyon fázok". Erre felnéztem rá ő meg le (alacsony vagyok, mellesleg ő magas) nagyokat pislogtam rá, ő meg elkezdett megint nevetni de most azért annyira nem és közölte, hogy "de közhelyes vagy" és levette a dzsekijét és odaadta. Aztán nemsokára másfelé kellett mennie. ezt onnan vettem észre, hogy oda sem szólt lekanyarodott én meg mikor észrevettem utána ordibáltam, hogy "és a dzsekid?" erre megállt elmosolyodott megvonta a vállát és vissza üvöltötte, hogy "majd visszaadott, végül is egy osztályba járunk nem?" és mosolyogva megfordult és tovább ment. Én is mosolyogva mentem tovább, és csak később vettem észre, hogy már nem sírok, sőt amíg együtt mentünk teljesen elfelejtettem mindent, és akkor mikor megint eszembe jutott már nem is értettem miért sírtam mert azóta sem rázott meg a dolog annyira (néha visszagondolok rá.) És már nem is fáztam mert ott volt rajtam a dzsekije ami olyan jó meleg volt és árasztotta a megszokott illatját. Az nap éjjel a dzsekijével aludtam és azóta is. Örülök is, hogy szünet van, mert addig is nálam lehet még. De várom is, hogy vége legyen mert újra akarom látni. Újra akarom hallani, ahogy kiröhög mindenkit, szeretném látni azt az idióta fejét...Nagyon beleszerettem.Én ilyen sima egyszerű ember vagyok. Farmer meg piros kopott pulóverek meg ilyen nagyon egyszerű dolgok... Lehet nála esélyem? Mit tehetnék, hogy többet beszéljünk? Megtetszhettek neki? Olyan nagyon mások vagyunk...Lehet ebből még valami?