Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan vessek véget ennek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan vessek véget ennek?

Figyelt kérdés

Ne röhögjetek ki, még soha nem tettem fel itt kérdést, nem is igazán járok ide, szóval nem tudom miket szoktak itt kérdezgetni.

Egyszer valami furcsát éreztem "odalenn", és elkezdtem simogatni. Gondolom értitek mire célzok. És már nagyon jó volt, de anyám pont benyitott a szobába. Szólt apámnak, aki nagyon leszidott, és adott is egy pofont. Tudni kell, hogy nagyon vallásos családban élek, vasárnaponként templomba járunk, imádkozunk evés előtt, stb... Azóta sem csináltam, ez kb. tavaly volt. De most megint nagyon rám jött, már tegnap óta csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lenne ott lent játszadozni, de tudom, hogy nem lehet. Van erre valami mód, hogy elmulasszam? Előre is köszönöm a tanácsokat!

Próbáltam már olvasni, festeni, akkor nem is gondoltam rá, de pl. fürdés közben szinte csak "azon" járt az eszem.

L/18



2015. máj. 2. 23:04
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
egy pasi megoldaná a problémát :D
2015. máj. 2. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Miért ne lehetne? Nem a szüleid előtt kell csinálni és kész.
2015. máj. 2. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Igen. Simogatod addig amíg el nem élvezel és nem múlik el az inger.
2015. máj. 2. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
69%
Hangos vagy közben, ha nem akár most is csinálhatnád!
2015. máj. 2. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 To7ka ***** válasza:
100%
Se Istennek se magadnak nem fogsz ártani, ha megismered a tested, felfedezed mi okoz Neked örömet, és így majd a pároddal is jelentősen jobb lesz az együttlét!:) Nagyon sok extrém dolgot ír a Biblia amit mégse tartanak be (egyes evangéliumok alapján naponta meglehetne követni bárkit..-.-). Csak legközelebb okosabban fedezd fel magad, mikor nincsenek otthon!!:) Az elmulasztja.:)
2015. máj. 2. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
9%
Nem nagyon tudsz veget venni abban a korban vagy hogy nagyon dolgoznak benned a hormonok. Ijen korban ez termeszetes, emberi gyengeseg. Annyit tudsz tenni hogy megprobalsz ellenallni. Ugyanez a helyzet nalam is csak en fiu vagyok es par kellemetlen pillanat is elofordul(gondolok erted).
2015. máj. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
68%
Természetesen normális, hogy 18 éves lányként szexuális vágyaid vannak. Aki ezt nem érti meg, az ássa el magát, vagy menjen vissza a 19. századba, ide nem kell. A Bibliát amúgy se kell erkölcsi alapnak venni(bár konkrétan nem mondják ki, hogy az önkielégités bűn, csak utalnak hasonlóra). Az a könyv, ahol az állitólag erkölcsös családban vérfertőzés történik(Lót), ahol az emberek képesek a lányukat tömeges erőszaknak kitenni minden nagyobb bánat nélkül, és ahol a jónak mondott isten több embert mészárol le nagyobb ok nélkül, mint a főgonosz, eléggé megbizhatatlan erkölcsi szempontból...
2015. máj. 2. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
0%
Elfajzott lélek vagy.
2015. máj. 2. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Ezt nem lehet elmulasztani. Pont abban a korban vagy, amikor a hormonjaid intenzívebben beindulnak. Én el sem tudnám képzelni, hogy ne maszturbáljak. Nem tudom, hogy te hogyan bírtad ilyen sokáig nélküle.

Nyugodtan próbáld meg újra, nem lesz tőle semmi bajod, sőt szükséged is van rá, hogy ne légy feszült.

A szüleidet meg szerintem sz*rd le (bocsi), mert semmi közük nincs ahhoz, hogy te épp mit csinálsz, főleg úgy, hogy már elmúltál 18 éves. Mellesleg pedig, nehogy azt hidd, hogy a szüleid szentek lennének... ilyen idős korukban valószínűleg ők is ugyanezt csinálták. ;)

2015. máj. 2. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy el sem tudom képzelni hogyan mennyek én be ezek után holnap a templomba. Nem fogok tudni ugyan úgy viselkedni az biztos, akkor pedig anyáék meg fogják kérdezni, hogy mi a baj, én pedig nem hzudhatok nekik. Az talán még ennél is nagyobb bűn lenne.
2015. máj. 2. 23:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!