Nem tudom túl tenni a történteken, azt hiszem belerokkantam már. Vége lesz ennek valahogy?

Lelkileg amúgy sem vagyok csúcson, a betegségem miatt.

Az iskolákat tavaly befejeztem, munkát nem találok, nagyon eldugott helyen élek.

Múlt ősszel azonban valami reménysugár megcsillant, megismertem egy személyt (amit utólag nagyon bánok).

Fűzött, hajtott, én pedig jó rendesen bele estem. Amikor ez a tudtára került, elkezdett inkább hárítani, és már csak a mocskos vágyai kielégítésére keresett fel.

Majd kitalálta, hogy ő nem is hitegetett, és hogy csak szeretőnek akar. Van barátnője, amit utólag kellett megtudnom. A lehető legrosszabb állapotban voltam már itt.

Kérte, hogy ne szakítsuk meg a kapcsolatot, adtam még egy esélyt. Kár volt, innentől minden kontaktus felért egy leszúrással. Találkozókra sosem jött el, órákat vártam rá, nem is láttuk még egymást élőben. Semmi bocs, vagy közbe jött valami, egyáltalán nem érdekeltem, csak hogy mikor megyek már fel hozzá... Szerencsére sosem, pedig már majdnem behúzott a csőbe.

Az állapotom már elmondhatatlanul rossz volt emiatt. Elhatároztam, hogy letörlök minden kapcsolatot. Egy napon írt egy elég perverz üzenetet, és itt lett elegem, már nem is emlékszem mit írtam vissza, de letöröltem. Rémesen fel volt háborodva, csak azt nem tudom, hogy min. Visszajelölt, de elutasítottam, azóta nem keres.

Kicsit jobb volt ezután, majd elkezdtek olyan gondolatok gyötörni, hogy én rontottam el mindent. Hogy talán akart volna komolyabb kapcsolatot is, csak én behisztiztem. Minden nap harcolok ezért magammal, és ránézek az oldalára.

Hónapokig kihasznált, az érzéseimmel játszott, miközben próbáltam remélni, hogy csak béna az ismerkedésben, vagy esetleg kilép az annyira rossznak ítélt kapcsolatából, nem tudom... Vártam rá, és most is várom iszonyatosan, pedig nem nagyon lehet legyinteni a tetteire velem szemben.

Eltelt 2 hónap, kimozdultam, ismerkedtem, de esélytelen. Mindenben őt látom, nem tudok szabadulni a gondolatától. Azt hiszem kényszerbeteg lehetek? Éli világát minden lelkifurdalás nélkül, sőt még engem mond el mindennek. Bárhol meglátom, csak késforgatás bennem.

Kérlek adjatok tanácsot, nem akarok így élni... Sőt most már egyáltalán nem. Lefogytam, nem eszek, elkezdtem új dolgokat tanulni, de már nem érdekelnek, teljesen kiégtem.

Elfáradtam nagyon, és ez a történet csak a jéghegy csúcsa.

Nem kell megerősíteni, hogy mekkora idióta vagyok/voltam, tisztában vagyok vele.

Tele vagyok kérdőjelekkel, amikre azt hiszem sosem lesz már válasz.

Köszönöm ha elolvastad.

L/23