Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ugyan azt csináljam meg vele?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ugyan azt csináljam meg vele?

Figyelt kérdés

Kb fél éve szakítottunk, mert ő "túl jó nő" . Két éve mikor összejöttünk akkor még minden oké volt, akkor sem volt csúnya, de most bombanő lett belőle pár év alatt. Barátnői mindig piszkálták hogy keressen jobb pasit. Amúgy nem arcra volt velem gond, hanem pl 180/90kg voltam, nem kövér, de kicsit elhízott, meg hosszú hajam volt, ami tényleg nem illet az arcomhoz . Szóval összeszólalkoztunk barátnőivel, aztán elmentek bulizni és mondjam azt hogy ffi ismerőseit le akarta szpni? Mert ezt akarta részegen, ennyi, betelt. Elmondtam hogy szerintem mekkora rbancok a barátnői és szakítottunk.


Fél éven át napi 2-6 órát edzettem, ebből 17km futás, +többi otthon, emellett fával dolgoztam.

Meg is lett az eredménye, helyes táplálkozás mellett kigyúrtam magam, rendbe tettem magam.

Most meg itt sír hogy nem talál barátot és kezdjük újra.


Na.. Engem már abszolút nem érdekel, nem is szeretem.

Megérdemelne egy kis szívatást?


2015. szept. 12. 22:39
 1/8 anonim ***** válasza:
68%
Kis szivatást? Ember! Ha szereted, akkor ne szivasd vagy ha mégis és végül talál mást ne csodálkozz!
2015. szept. 12. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Nem szeretem! LEírtam!


Szerintem túl jó nőnek tartja magát. Elkrvásodott, bulikon kívül máshol nem szedi fel senki, mert neki azok nem jók. Meg ő komoly kapcsolatot szeretne, de ott nem talál ahol keres.

2015. szept. 12. 22:49
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Ne foglalkozz vele,az a legnagyobb büntetés.Ilyen nő nem is kellene.

Remélem,minél előbb találsz egy rendes lányt.

2015. szept. 12. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd őt bèkén, ilyen gyerekes, kicsinyes visszavágásra nincs szükség.
2015. szept. 12. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem voltál neki jó régen,akkor most se kelljél.Én nem is szívatnám a helyedben,inkább hagynám az egészet.De ha jól esne a lelkednek...
2015. szept. 12. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Igazatok van, hagyom az egészet.

Lelkemnek igaz hogy jólesne, de azt a lányt sem akarom megbántani akivel összejönnék :)

2015. szept. 12. 23:14
 7/8 anonim ***** válasza:
Hidd el, nincs neki nagyobb büntetés, mint hogy így pofára esett. Megérdemli! Még csak szóba se állj vele!
2015. szept. 12. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Szerintem ne tedd. Én nem örülnék, hogyha az én barátom ilyet csinált volna az ő exével, mert szerintem vkit az jellemez leginkább, hogy hogyan viselkedik a gyengébbekkel. Most ez a csaj a gyengébb, hisz visszanyalt a fagyi, megszívta, de akkor sem kéne szivatni szerintem. Továbbléptél már úgy tűnik, tartsd is magad ehhez
2015. szept. 12. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!