Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan közelítsek ehhez a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan közelítsek ehhez a férfihez? Kezdeményezni képtelen lennék úgy érzem.

Figyelt kérdés

Konkrétan arról van szó, hogy én jogász vagyok, ő pedig egy nagy cég tulajdonosa, tehát csak munka kapcsán találkozunk. Kölcsönösen tiszteljük egymást, tehát ő soha nem kezdeményezne, és azt sem tudom, hogy egyáltalán akarna e tőlem bármit is.

Kedveljük egymást, és ma egy ügy kapcsán azt mondta, hogy szépnek tart, de nem tudom, hogy ezt csak kedvességből mondta, vagy komolyan gondolja. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy aki (a történet szempontjából lényegtelen) dolgot megtesz, az egy pancser, még akkor is ha egy ilyen gyönyörű nő miatt teszi, mint én. Mindezek mellett, gyakorlatilag semmit nem tudok a magánéletéről, mert érzelmekről soha nem beszélgettünk, pedig 6 éve rendszeresen találkozunk. Nemrég kérdezte, hogy nem rossz e nekem egyedül. Erre nem tudtam mit mondani, sajnos rávágtam, hogy nem. Utána bocsánatot kért a kérdés miatt, de mondtam, hogy semmi baj, nyugodtan kérdezzen. Nem lehettem túl meggyőző, mert szégyellte magát.

A barátnőim olyan ötletekkel álltak elő, hogy csókoljam meg, vagy érjek hozzá és nézzem meg a reakcióját...stb., de ezek teljesen kizártak, soha nem tennék ilyet, ha mégis, akkor utána valószínűleg nem állna velem szóba többé.

Egy másik alkalommal pedig azt mondta, hogy annyira különleges vagyok, hogy az emberek nem tudnak elmenni mellettem érzések nélkül. Tehát ebből is gondolom, hogy nem vagyok közömbös számára, de abban egész biztos vagyok, hogy ő egy kávéra se hívna el soha, mert illetlenségnek érezné, és én sem őt, mert borzasztóan megalázó lenne ha visszautasítana.

Természetesen az sem jöhet szóba, hogy nyíltan megkérdezzem. Tehát van valakinek ötlete arra, hogy miképp tudhatnám meg, hogy valóban tetszem e neki, és hogy van e esélyem? Már hetek óta másra se tudok gondolni, csókolózni akarok vele.


2015. okt. 16. 00:38
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%

Előbb talán meg kellene tudd, hogy van-e felesége/élettársa/barátnője, mert ha van, s úgy gabalyodsz ilyenbe akkor még megalázóbb lesz, s aztán végképp elásod magad ha kiderül.

Azt egyszerű kideríteni, megkérded vannak gyerekei? Van1-2/ nincs. Ilyen felelősség mellett, hogy van még ideje a családdal is rendesen foglalkozni? Nincs család/van család.

Utána ha szabad a pálya véletlenül megérinted s meglátod mit reagál. Túl rámenős ne legyél azért, nehogy félreértse s az ágyastársa legyél.

2015. okt. 16. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
12%

Szoval a penz ami

vonz

2015. okt. 16. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim válasza:
26%
Csűrjed-csavarjad a paragrafusokat, hátha beakasztja ennek hatására az "ítéletet".
2015. okt. 16. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

Nincs gyereke, ez biztos. Felesége sem. Azt, hogy barátnője éppen van e, nem kérdezhetem meg.

Elnézést ha a történetből az jött le, hogy pénz miatt érdekel, ez közel sincs így. Hasonló anyagi körülmények között élünk, ezt onnan tudom, hogy pénzről elég gyakran szó esik, mivel munkakapcsolat van köztünk.

Hogyan érjek hozzá, hogy ne legyen egyértelmű, hogy direkt csinálom?

2015. okt. 16. 01:07
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Hát pl ha áll az asztal mellett s te el akarsz venni az asztalról valamit akkor megérinted a karját míg a másik kezeddel elveszed ami kell az asztalról.

De hülyeség ezt így eltervezni, miné tovább tervezed annál bénábban fog kijönni az egész, kell adja magát a helyzet amikor akcióba léphetsz, ha csak úgy kezded fogdosni, ráadásul nagy tétovázva akkor abbol ki nem jőssz jól :)))

Gondold úgy mintha egy haver volna, akkor nem kerülsz zavarba.

2015. okt. 16. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
63%

Szoval ő tehet fel kinos kérdéseket pl.nem e rossz egyedül..de te nem mersz?

Van egy ismerősöm aki megkérdezte mikor volt utoljàra orgazmusom..persz itt van olvassa a komnentjeim :) szoval most igy mit kérdezne vajon hisz tudja hogy talàn nàlam is jobban hogy hàny éve nem voltam senkivel..igazàndibol nem tudok vele màr ugy beszélni mint régen mikor nem tudtam dolgokat..mert sokszor beszolnék neki miért âll le egy skizoval vagy..ezer kérdésem lenne el se tudna hallgattatni..de az is lehet meg se szolalnék..vagy az hogy a szemem vizes lesz mint aki hagymàt pucolt hisz tul sok volt a stressz :(

Uncsim is mondta beszélget neten egy csajjal de zakkant..élőbe meg nem..na kb.ezt gondolja béla is..jah nem màr élőbe is zakkant lettem sok a stressz a mindennapos rohanàs a melo..

2015. okt. 16. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
Rendben. Tegyük fel, megérintem valahogy. Mi lehet erre a reakció? Nyilván semmit nem fog csinálni. Legalábbis engem ha megérintene, gondolnám, hogy véletlen volt. Szóval hogyan lehet ebből továbblépni?
2015. okt. 16. 01:16
 8/21 anonim ***** válasza:

[link]


Van hogy mindkét fél makacs ..van hogy csak fél vagy csak sokan elleneznék..és van hogy késő..ez a video is mutatja mindkettő azt hitte hogy a màsik csak baràtként néz rà..tévedtek de késő

2015. okt. 16. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha görcsösen összerándul, vagy elhúzódik akkor ott tiszta, hogy kár a gőzért. Ha viszonozza az jó, ha nem viszonozza de el se húzódik még az is jó, mert tudja, hogy meg mered érinteni, nem undorodsz tőle, szabad az út neki is. Ám olvass neten a testbeszédről abból is sok mindent meg lehet tudni.
2015. okt. 16. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
52%

Ne haragudj, de iszonyat lúzer ez a pasi. 6 éve ismered, azóta találkoztok rendszeresen munka kapcsán és semeddig sem jutottatok!


Rád már inkább nem mondom, hogy te is lúzer vagy és összeilletek, de valahol úgy gondolom, hogy ne egy ilyen gyenge nyomorult manussal akarj összejönni.

2015. okt. 16. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!