Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Van egy lány. Ti megpróbálnáto...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy lány. Ti megpróbálnátok-e összejönni vele?

Figyelt kérdés

Próbálom nagyjából leírni a helyzetet. A lány 19 éves én pedig 24. Ismerem már 14 éves kora óta, unokahúgom barátnője, néha beszéltünk pár mondatot, elpoénkodtunk kicsit, de semmi komoly, igazából nem is szerettem volna tőle semmit, hiszen jóval fiatalabb volt nálam, és igencsak éretlen. Múlthéten pedig úgy jött össze, hogy egy helyen voltunk, nem kimondottan bulizni, ő is társasággal és én is. Ezelőtt kb 1-1.5 éve nem láttuk egymást. a helyen találkoztunk, épp a pultnál álltam észrevett köszöntünk egymásnak, aztán ő jobbra én balra.. aztán kicsivel később ő állt a pultnál, én meg odamentem, beszélgetni vele, beszélgettünk vagy fél órát, elnevetgélt stb, de az egyik barátnője odajött és elhívta :D szóval így annyiban is maradt a dolog, mikor mentek küldött egy puszit és intett.

aztán hazaértem és útközben elgondolkodtam rajta, hogy valami megfogott benne, felnőtt nő lett.. szóval, szerintetek hívjam simán randira? max öngólt lövök? :D

igazából nem tudom, hogy annak örült-e, hogy találkoztunk, vagy csak annak hogy régen láttuk már egymást és beszéltünk picit.. nem akarom félreérteni vagy túllihegni a dolgot. :)



2015. nov. 7. 18:56
 1/1 anonim ***** válasza:
Én simán. Mindenkivel, akivel adódna lehetőség, és szimpatikus is lenne. :D
2015. nov. 7. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!