Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan ismerhetném jobban...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan ismerhetném jobban meg, anélkül, hogy nyomulásnak vélné?

Figyelt kérdés

Az egyetemen megismertem egy férfit, első és második évben tanársegéd volt a gyakorlatokon, bár kicsit kedvesebb volt velem, mint a többiekkel, sima kollegiális kapcsolatnál nem volt több köztünk és nem is érteztem többet. Miután nem volt a tanársegédünk még készitettem egy kis kutatómunkát, amihez elvállalta a mentorságot, ám időközben egyre nehezebben tudtam kiverni a fejemből, ami nagyon meglepett. Azóta ő befejezte a doktorit, én meg nemsokára diplomálok, de még mindig sokszor eszembe jut.

Hogyan tudnám, hogy kicsit jobban megismerni? Semmiképp sem szeretném, ha nyomulásnak vélné, márcsak a korkülönbség miatt sem (13 év), persze nem mintha ellenemre lenne egy kapcsolat, de elsősorban szeretném jobban megismerni, hogy megmutathassam, érdemes vagyok rá, hogy komolyan vegyenek...

Kíváncsi vagyok, ti mit tennétek ebben a helyzetben? Vagy ennek így nincs semmi értelme?

Köszönöm előre is a normális válaszokat! :)



2016. szept. 8. 02:01
 1/7 anonim ***** válasza:

Sehogy.

Ha eddig többször látott és netán beszélgettetek párszor, és neadjisten adtál jeleket is, hogy szívesen vagy a társaságában, akkor azt ő is észrevenné, és ha ő is szimpatizál veled, akkor keresné a társaságod, összejárnátok és megismernétek egymást.

Egy férfi úgyis keres, ha akar tőled valamit, minden más nyomulás.

2016. szept. 8. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Nem beszélgettünk eddig privát dolgokról, csak az egyetemmel kapcsolatban. Rég nem hallottam felőle, nem is kerestem. Utoljára ő írt rám, de csak egy kis segítségre volt szüksége a doktori disszertációjához, viszont tegeződve írt, aminek gondolom nincs nagy jelentősége, csak nagyon meglepett, mert eddig sosem hallottam, hogy valakit tegezett volna a kollégák közül... De valószin igazad lehet, kedves első válaszoló...
2016. szept. 8. 10:57
 3/7 A kérdező kommentje:
Esetleg ha valakinek van valami tapasztalata hasonló esettel kapcsolatban, vagy véleménye, további válaszokat szivesen fogadok. :)
2016. szept. 8. 12:46
 4/7 anonim ***** válasza:
Szerintem meg nyomulj.2016-ot írunk.Ugraszd ki a nyulat a bokorból.Legfeljebb visszautasít.
2016. szept. 8. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Első vagyok. Megéri nyomulni, az belefér, de csak egyszer! És legyen az jó helyen, jó időben. Ha nem veszi a lapot, akkor hagyd.

Ő sem hülye, észreveszi a jeleket, de ha mégsem, akkor a nem szaladj azután a bizonyos szekér után.

2016. szept. 8. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Ezek szerint esélytelen csak úgy beszélgetést kezdeményezni, hogy ne érezze meg, hogy lappang valami a háttérben? Merthogy pont, hogy el szerettem volna kerülni, hogy ennyire egyértelművé tegyem.. de lehet hogy ez nem lehetséges...?
2016. szept. 8. 23:35
 7/7 anonim ***** válasza:
Én nyomultam hasonló szituban. Azt hallottam az egyetemen, hogy független a férfi. Beszélgettem vele sokat a tanított témáról, az is nagyon érdekelt, nem csak a férfi. Minden órájára bejártam. Egyike voltam azon keveseknek, akik jelest írtak nála. Vitatkoztunk is sokat (politikai témában oktatott). Aztán egyszer hallottam, hogy vitafórum lesz az egyetemen, nem tudtam bemenni, de a végére odamentem az ajtó elé. Hallottam a hangját bentről, hogy mindenki a véleménye ellen üvölt. Egy idő után kijött, odaléptem hozzá és azt mondtam, hogy szerintem sok mindenben igaza volt a vitában. Erre megölelt. Elmentünk borozni. Megkérdeztem, független-e, de nem mondott konkrétat. Egy csók történt akkor. Pár hónap múlva hívott fel újból, akkor sétáltunk egyet, és elmondta, hogy nős. Akkor teljesen összetörtem, és lepattantam róla teljesen, szerencsére utána lediplomáztam és volt módom elkerülni őt.
2016. szept. 10. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!