Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy tennéd túl magad rajta,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tennéd túl magad rajta, hogy okos nőnek tartanak, mégis rendesen rászedett egy férfi?

Figyelt kérdés

36 éves vagyok, túl három komoly kapcsolaton. Nemrég megismertem egy férfit, akivel elég jól el tudtunk beszélgetni a neten, aztán telefonon is. Annak ellenére megbeszéltünk egy találkozót hogy állította, ő nem igazán akar komoly kapcsolatot, csak ismerkedik. Az első randevún rengeteget beszélgettünk, majd utána azt mondta, túl szimpatikus vagyok neki ahhoz, hogy komolytalanul álljon hozzám, komolyabban érdekelni kezdtem. Rá egy hétre, a második randevú után elcsattant az első csók. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. A csók után áradozott, hogy ő ilyet már nagyon régen érzett és hogy nagyon jó velem lenni. A harmadik alkalommal már lefeküdtünk egymással, hihetetlenül figyelmes volt és másnap reggel már arról beszélt, hogy úgy érzi, szerelem lesz köztünk, még azt is megemlítette, hogy ha együtt élnénk, mit hogyan képzelne el. Ehhez képest azóta eltelt egy hét és még csak azt sem kérdezi meg, mikor találkozunk újra. Pár napig még írogatott, megkérdezte hogy vagyok, de jelenleg már ott tartunk, hogy két nappal ezelőtt megírta, nagyon jó volt velem és újra látni akar, de azóta semmi ... és ő tett szemrehányást, hogy én nem keresem.

Túl későn tűnt fel, hogy a szép szavak és a "komolyan szeretnélek megismerni" csak szöveg volt, hogy elérje, amit akar. Azt mondta, amiről tudta, hogy hallani akarom.


Egy idiótának érzem magam, aki bedőlt a nagyfiúnak. Soha életemben nem voltam ilyen helyzetben, mindig azt hittem, engem nem lehet behülyíteni...nagyon megtépázta az önbizalmam és nem tudom, hogyan lendüljek túl ezen!?



2016. nov. 13. 15:00
1 2
 1/13 schamuelson ***** válasza:

Gondolj arra, hogy ő vesztett többet. Ő marad le egy remek partnerről, egy okos, kedves nőről. Te pedig csak nyertél a dolgon. Jól érezted magad rövid ideig valaki társaságában. Jó volt az érintése, esetleg még a szex is jó volt vele.

Ám az elmondottak alapján talán még nincs is vége a dolognak. Csak valami más átmenetileg jobban foglalkoztatja, mint a kapcsolat építése.

A lényeg, ne rágd magad!

2016. nov. 13. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

" két nappal ezelőtt megírta, nagyon jó volt velem és újra látni akar, de azóta semmi ... "


te válaszoltál neki??

2016. nov. 13. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

Nem lehet felkészülni arra, hogy lesz aki becsap.


Hagyd a fenébe, egy kapcsolat amúgyis nehéz ,nem még a várakozáson aluli kezdéssel spékelt.

2016. nov. 13. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 Sunshinedoll ***** válasza:
100%
Tanulok a történtekből, és legközelebb okosabb leszek. Nem kell ezen szégyenkezni, fordítsd a javadra a rossz tapasztalatot, legyél kritikusabb, válogatósabb, ne higgy el mindent, amit mondanak neked, és akkor nem lesz gáz.
2016. nov. 13. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a kedves válaszokat, mindenképpen tanulságos eset volt számomra.
2016. nov. 13. 16:10
 6/13 anonim ***** válasza:

"ő ilyet már nagyon régen érzett"

:D

Uramatyám, ez mekkora csajozós duma, ez a legtöbb csajszinál bejön, én is szoktam alkalmazni. Ezt alaposan becumiztad. No nem baj, az okos ember is folyton tanul...

2016. nov. 13. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
És két nappal ezelőtt mit válaszoltál neki a találka-ötletre? Két nap még nem a világ vége!
2016. nov. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Igen, két nap még nem a világ vége, csak azóta folyamatosan fent van a társkeresőn, mert látom, hogy aktív. Én pitizni senkinek nem fogok, eléggé megalázó volt már ez így is.


A kérdésre válaszolva: Amikor azt írta, hogy szeretne még látni, visszaírtam neki, hogy mi akadálya és miért nem mondja hogy találkozzunk? Erre az volt a válasza, hogy mert én sem hívom, hogy jöjjön. Ez már nekem óvodás szint, nem hiszem, hogy ha a férfi még szeretne valamit egy nőtől, akkor így viselkedik.

2016. nov. 13. 16:37
 9/13 anonim ***** válasza:
Szerintem a tied az óvodás szint már ne is haragudj meg... udvarolt lefekudtetek utánna keresett is de te meg mindig kereted magad... mert azt teszed... ő tudod most mit hisz? Nem voltam jó az ágyba neki ezért ilyen közönyös velem... mert az vagy... fent van a tarskereson ahogy te is ő épp azt gondolja na ez a nő is jól kihasznált már egyből éjjel nappal a tarsjereson van biztos valakivel beszélget... azt közbe mindketten a másik csekkolasa miatt járatok fel... 
2016. nov. 13. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Ebben tévedsz. Sokszor mondtam neki, hogy nagyon jó volt vele, sőt, még egy levelet is írtam, nem hinném, hogy ennél többet kellett volna lépnem felé. Mikor megkérdezte, hogy mit szeretnék, nyíltan elmondtam neki, hogy jó lenne többet vele lenni. Ha egy férfi ebből nem érti, hogy szükség van rá nem csak szexuálisan, hanem más értelemben is, akkor nem hiszem, hogy gyötörnöm kéne magam tovább.
2016. nov. 13. 18:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!