Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg meg akarta kérni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg meg akarta kérni a kezem, vagy csak duma volt, hogy befogjam a szám?

Figyelt kérdés
Lassan 3 éve együtt vagyunk. Már a kapcsolat legelején tisztáztuk, ki hogy tervezi a jövőt. Esküvő ok, gyerek ok mindkettőnk részértől. Azóta néha-néha olyan 3 havonta feljönnek ezek a témák, de futólagosan, máshoz kapcsolódva. Viszont alapjába véve állítása szerint nem számít a papír ( ezt a kapcsolat elején nem mondta, meg viccesen megjegyezte pár napja, hogy hülyék akik házasodnak). Na most, elkezdtem kombinálni, tudom nem szép, de egy ideje mélyen hallgat ezekről a dolgokról és második napja erről beszélgettünk, elmondta hogy nekem ez igenis fontos, 28 éves vagyok, nem fogok várni a semmire, nem akarom hogy kiderüljön ő meggondolta magát. Erre azt mondta én erőszakoskodok, hagy legyen ez az ő döntése. Az első beszélgetésnél nem mondott semmi konkrétat erről, csak hogy nem zárkózik el a házasságtól... Szerintem, ez a válasz rossz. Nem erőszakoskodok, csak kijelentettem mit gondolok, és nem fogok házasságon kívül gyereket szülni. Erre sértődöttem bevágja, minél többször felhozom a témát, annál később fog ez bekövetkezni, sőt már kitalált egy időpontot, de mivel felhoztam így sztornó, vagy legalábbis később kér meg. Na, most ez tényleg így lehetett vagy csak azért mondja hogy megnyugodjak és fogjam be a szám? Kicsit rosszul esik, hogy ezt így megmondta. Kérlek titeket, ne írjátok hogy nem kell a papír, anélkül is boldogok lehetünk. Nem kérek véleményt arról hogy ki hogyan gondolkodik a házasságról, hanem csak hogy szerintetek mi ez?
2016. dec. 14. 10:06
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Bocsi, de szerintem csak hárít.. Ha tényleg el akarna venni, akkor nem jönne kifogásokkal, nem reagálna ilyen idegesen, hanem meg lehetne vele ezt normálisan beszélni. Ez a viselkedés nekem egyértelműen azt jelenti, hogy addig fogja odázni a témát, amíg meg nem unod.
2016. dec. 14. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
35%

Siman hulyit es zsarol a temaval.

Regen no hazasag no szex volt igy ferfiak hamarabb hazasodtak gyurut vettek

Ti mar olcson adjatok igy olcson viszik ok vannak nyeregben.

Igy jartatok mai lanyok

Talan jobb lenne nem felesegkent elni viselkedi veluk hogy erezzek erdemes hazasodni nyernek vele

2016. dec. 14. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Egyetértek elsővel. Ha lenne bármi konkrétum azzal előállt volna. Meg nem érezné úgy, hogy sarokba szorítod a papírral. Mi sem vagyunk a párommal házasságpártiak, de ha lenne ok a házasságra (most azon kívül, hogy én akarom vagy sem) akkor holnap is házasodhatnánk. És az a téma ugyan úgy része az életünknek, mint az, hogy ma mi lesz az ebéd. Az élet része. Lehet változnak a dolgok időközben és akkor már mást akar az ember.

Szerintem ő sosem akart esküvőt. És mivel egyre sürget téged az idő így egyre kínosabb lesz, hogy hogy tartson téged "nyugton".

2016. dec. 14. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

2. válaszoló, szerintem nem ezen múlik. Ha viszont igen, akkor az régen rossz és az ilyen gondolkodású pasiktól mentsen meg az ég.

A mi kapcsolatunkban én (nő) voltam a "házasságellenes", soha nem vágytam rá, soha nem jelentett nekem semmit az esküvősdi, soha nem is akartam vagy terveztem férjhez menni, mert mindig úgy voltam vele, hogy a papír semmit sme számít.. Mégis férjhez mentem, mert a férjemnek viszont fontos volt a házasság, én pedig mivel tudtam, hogy vele akarok lenni a jövőben, papír ide vagy oda, őt boldognak akarom látni, akkor mégis miért ellenkezzek? Egész pontosan semmi nem változott a kapcsolatunkban (szerencsére), előtte is együtt éltünk, innen tudtuk, hogy összeilünk. Meg nem fodult a fejemben nemet mondani vagy hisztizni és kifogásokat keresni csak azért, mert számomra a házasság intézménye nem jelent semmit, nekem nem innen jön az elköteleződés érzése.

Ha valaki akar valamit, az megteszi, noszogatás és minden nélkül, de ha valakivel a témát még nem is lehet érinteni, mert idegesen, hárítóan reagál, ott elég sanszos, hogy csak kamuzik és hárít, sajnálom.

1. voltam

2016. dec. 14. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

4. Jól írja.

Ha valakinek csak papír, és szereti a párját, akkor könnyen beadja a derekát. Aki nem, az meg valamiért vagy a házasságot ellenzi, vagy nem azzal akarja leélni az életét, akivel most van.

Az ilyen gyerekes hiszti nem jó jel. Ez a "te tehetsz róla, ha nem veszlek el, mert nem voltál jó kislány" végül is elég egyértelmű: tényleg nem vagy neki elég jó, hogy téged vegyen el.

Gyereket vállalni eszedbe ne jusson! Elválni lehet, de a gyerek életre szóló elköteleződés!! Aki már a házasságra is nemet mond, mert túl nagy kötöttség, az alkalmatlan a családalapításra.

2016. dec. 14. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

" Erre azt mondta én erőszakoskodok, hagy legyen ez az ő döntése. "

Ez a kettőtök döntése. Nehogy már neked bizonytalanul kelljen éveket várni az Úr kinyilatkoztatására.


"Erre sértődöttem bevágja, minél többször felhozom a témát, annál később fog ez bekövetkezni"

Szóval még zsarolni is megpróbál. :)


Függetlenül attól, hogy kell-e a papír vagy sem, a fenti mondatok nekem önmagukban szakító okok lennének.


Természetesen csak duma volt a részéről. Méghogy kitalált időpontot? EL ne hidd. Ráadásul úgy viselkedik, mintha neked az egészhez semmi közöd nem lenne. Azért megnézném az arcát, ha netán (tételezzük fel) megkér, és te nemet mondanál, mert miért erőszakoskodik ilyen dolgokkal.

2016. dec. 14. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hát, ez már nem fog megkérni. Az meg a te döbtésed, otthagyod-e és keresel olyat, aki nem hülyít és akivel nem csak elpazarlod az éveket
2016. dec. 14. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Sziasztok.


Hát ha a kapcsolatotok elején azt mondta hogy a házasság jó dolog, de mióta együtt vagytok azt tapasztalta vagy azt látja a környezetében, hogy nem jó a házasság azért az gáz. Szerintem akkor is benne van itt a tapasztalat, ha a környezetben látta és abból hasonlóságot vont le rólad - kettőtökről.


Én volt barátnőmmel elszerettem volna ásni egy emlékdobozt,amit 1-2 év múlva ástunk volna ki. Amikor elástuk volna beletettem volna sunyiba egy egyszerű kis jelképes gyűrűt. Amikor pedig kiástuk volna megkértem volna a kezét. De annyira csúnyán és elviselhetetlenül viselkedett már egyideje, hogy még arra se vette a fáradtságot, hogy eljöjjön elásni a dobozt (pedig korábban tetszett neki csak hisztizett). De ha el is mentünk volna sem tettem volna már bele a gyűrűt, mert a viselkedésével elbizonytalanított. Valami történt köztetek, vagy egyikőtökkel.


25/f

2016. dec. 14. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!