Ti mindig haragszotok arra, aki visszautasított?

Ha visszautasított, akkor valószínű mégsem illettünk össze és nem lettünk volna boldogok.

Persze ilyenkor, bennem van a csalódottság, de inkább magamra szoktam haragudni, hogy nem voltam elég elővigyázatos és körültekintő.

Ha nagy volt a vágy és a vonzódás és tényleg egymásra hangolódtunk,akkor azok a kapcsolatok meg általában működni szoktak. (Legalább is nálam így szokott lenni.)

'elvesztettetek egy embert, akivel jól megértettétek egymást és boldogok lehettetek volna együtt?'

Ha visszautasított, honnan tudod mindezt?

Alapvetően kétféle embertípus létezik szerintem e tekintetben. Az egyik, a gőzhenger, aki mindenféle komolyabb tapogatózás nélkül mozdul. Az ilyen emberek általában nem igazán veszik magukra a visszautasítást, mert alapvetően úgy indulnak neki, hogy a nagy számok törvénye alapján úgyis bejön minden tizedik próbálkozás.

A másik típus az, aki tapogatózik, próbál jeleket fogni és reakcióként próbálkozik be.

Na igen, itt szokott lenni a harag, ami szerintem teljesen természetes emberi tulajdonság, mert úgy gondolja az illető, hogy át lett ejtve. Hogy most a másik fél mit motyog, hogy jaj, hát azt félreértetted vagy az nem úgy volt, mellékes, a lényeg, hogy nem véletlenül próbálkozott be a másik fél, és az erre adott visszautasítás könnyen olyan érzést vált mint mint a harag, bár szerintem annál komplexebb.

Attól függ, hogy történt az eset. Előre leszögezem, hogy sosem nyomulok bunkób, sőt, nagyon ritka, ha egyáltalán kezdeményezek, szóval még csak nem is az van, hogy akárkire ráhajtanék.

Ha a normális hozzáállásomat normális reakció követi (pl. érthetően elmondja, hogy miért utasít vissza), akkor semmi probléma, ez benne van a pakliban. Lehet emberi módon kezelni a helyzetet.

Ha viszont ignorál, sumákol, félrebeszél, terel, eltűnik, sunnyog, akkor arra haragszom, mert nem adta meg a minimális tiszteletet sem. Persze egy ilyen embertől ezután már nem akarok semmit, sosem bunkóztam utólag, csak elkönyvelem gerinctelen féregnek, és ha ő akarna azután valamit mégis, természetesen elhajtanám. Valami nagyon extra dolgot kéne produkálnia, hogy egyáltalán fontolóra vegyem, hogy ne.

Lehet tippelni, hogy a lányok részéről melyik hozzáállás a gyakoribb.

Egyszer utasítottak vissza, ahol már alakulóban volt valami, borzalmas harag volt bennem, de leginkább magamat hibáztattam.

De a kezdetek kezdetén ez megtörténne nem lennék még csalódott sem én is sokszor utasítok vissza pasikat, nem feltétlenül azért mert nem tetszik, hanem mert nem a megfelelő alakalom, nem abban a passzban vagyok és talán komolytalannak gondoltam az illetőt.

Ez nálam teljesen attól függ, mennyire voltunk összhangban a partnerrel, és mi volt az ok, ami miatt gallyra ment a viszony/ ismerkedés. Ha komolyabb lelki mélységet éreztem, nyilván érzek csalódottságot, de belátom, ha olyan konfliktus áll közénk, amin már nem lehetne tüske nélkül átlépni. Ha pedig pusztán arról van szó, hogy mondjuk társkeresőn kép alapján nem jövünk be egymásnak- nálam ez a gyakoribb eset, mint élőben- nem görcsölök rá túlzottan a dologra. Nem lehet mindenki mindenki esete. :)

22/N