Hiába harcolok, vagy még van esély?

Barátnőmmel 12-en leszünk egy évesek, én 22 vagyok, Ő 21. Jol elvagyunk együtt is lakunk, de a szüleivel. Nem lenne probléma ha nem lenne egy alkesz anyja, meg a barátja mindketten idegesítőek eléggé. Párom alapból magára vesz eléggé dolgokat, terrorizálja az anyja. Munkahelyén is piszkálja jó pár kollégája, vagyis kiközösítik. De kettőnkkel is baj van ami pedig csak egy, hogy sokszor veszekszünk, leültünk többször is hogy változtassunk, főleg én. De nem lett belőle semmi mivel állandóan feszkó alatt vagyunk meg kicsit makacs is vagyok, van bennem hiba beismerem. Tegnap előtt beszéltünk, mentem érte munkába és szó volt kettőnkről, lényegében mondta hogy ilyen most a viselkedése ilyen hideg, furcsa. Meg nem fogom bírni így mellette. Akkor éreztem igazán hogy változtatnom kellene, és azóta teljesen máshogy állok hozzá, lelkitámasza lenni, támogatni, nyugtatni főleg a munkahelyi es a szüleivel kapcsolatosan. Megbeszéltük hogy hol legyen az évforduló, 27-én elmenni élményfürdőbe, szóval nem értem,ha nem akarna akkor nem beszélnénk meg ezeket. Tegnap este teljesen feldobtam, megmassziroztam a lábát, néztünk filmet amit szeretett volna, minden. Ma reggel olyan hideg volt megint, meg kérdeztem hogy akkor most együtt vagyunk, mondta, hogy hát együtt lakunk.. de én egy igenre számítottam, nem egy körül írásra. Szerintetek harcoljak érte, vagy hagyjam? Nagyon szeretem, ő is mondta hogy szeret, csak ez a sok veszekedés, vita.