Nők, akik nem akarnak gyereket. Hogy fogadták? Szülők, párotok?

Én mindig csak legyintgetek, hogy jaja persze, majd lesz. Így senkit nem izgat, hogy ténylegesen mikor akarjuk, hisz "majd" akarod. "Majd" meg azt lehet mondani pár évig, hogy nem akar összejönni. Aztán meg feladtad a kudarcok miatt. Problem solved. Úgy senki nem mer majd piszkálni, hogy szegény meddő nő vagy.

Utáljuk a gyerekeket párommal. Nem baj nekem, ha más szül, de nekem kvára nem hiányzik. Konkrétan a szobanövények gondozása is lefáraszt. Én képtelen lennék feláldozni a hátralévő egész életemet egy gyerek miatt.

Akinek eddig elmondtam azok közül senki sem hitte el hogy tartós lesz ez az elhatározásom. A legnagyobb reakció amit kaptam eddig az volt, hogy keresztanyám azt mondta, hogy "pedig jó dolog anyának lenni", de ezt is olyan "fogsz te még másképp is gondolkodni, szóval nem fecsérlem erre a szót" közönnyel mondta.

Szóval szerintem ne félj, nem fognak a nyakadnak ugrani, max idővel esik le nekik hogy komolyan gondolod a dolgot.

Első jól mondja, ha nem akarsz közutálat tárgyává válni, akkor bizony hazudni kell.

Én mondjuk teszek rá, jókat mosolygok, amikor a leharcolt, 0 életű, babahányásos, hátuk mögött orrba-szájba csalt anyukák kéretlenül "sajnálnak" engem, miszerint én soha nem fogom megtudni, mi az igaz szeretet... satöbbi-satöbbi, ilyenkor lehet visszafelé gyakorolni az ABC-t, amíg befejezi.

Mindenesetre szerintem is egyszerűbb, ha hazudsz. Teljesen jó a "még nem szeretnék", aztán a "nem jön össze", később meg a "feladtam".

Azt viszont megjegyezném, hogy ha mással nem is, a pároddal mindenképp legyél őszinte! Azt egy ember sem érdemli, hogy ekkora hazugságban éljen, adott esetben házasodjon... stb. Biztosan találsz majd olyan párt, aki szintén nem akar gyereket!

Én is úgy vagyok ezzel mint te kedves kérdező.

Én sosem akartam gyereket így is eléggé elfáradok ha az unokahúgaimra kell vigyáznom, én alapból jobban szeretem a nyugit, a csendet, a természet hangját, azért is dolgozom a párommal együtt hogy nyugodt környékre költözhessünk mire 30 évesek leszünk. Mi alapból a nyugis életet akarjuk és gyakran ki akarunk zökkenni a mindennapokból. A szüleink alapból már nagyszülők, a párom szüleinek már két unokájuk is van, az én szüleimnek még csak egy, de lesz még bőven. Sehol sincs törvényesen leírva hogy minden embernek gyereket kell vállalnia.

A párom szülei elfogadták a dolgot, ők úgy vannak vele hogy a mi életünk, mi boldogságunk, ha nekünk ez akkor legyen ez, nem köveznek meg érte, ők támogatják.

Én szüleimnek még nem mondtam ki konkrétan a dolgot mert anyám ezen tuti kiakadna, na meg persze a rokonaink nagy része. Bár a barátom képes arra hogy túl sok ilyen kérdezgetés után az asztalra csap és kimondja egyenesen frankón a dolgot, de én nem akarom, mert vannak olyan rokonaim akik eléggé a 80 as évekbe ragadtak és már így is elég bűn az hogy 23 évesen még nem vagyok anya, ha meg kiderül hogy nem is akarok az lenni, akkor abból tuti kivégzés lenne.... (nem kell szó szerint venni)

Apám még elfogadná a dolgot, de anyámmal lenne gond, meg az ő ágán lévő rokonainkkal. Apám ágáról kevés rokonom van, de ők legalább normálisak, és megértőek.

Mivel én már gyerekkorom óta mondogatom, egy ideig nevettek, aztán jött a "te korodban én sem akartam", "majd megváltozik", aztán szép lassan belenyugodtak.

Pár... eleve mindenkinek előre megmondtam, hogy NEM. Volt, aki nagyon durván nyomult (röpült), többség fellélegzett mert maga is így gondolta.