Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért történt ez?

Figyelt kérdés

2 éve kezdődött.Megismertem egy lányt.Valójában rajta keresztül jöttem rá, hogy biszexuális vagyok, együtt voltunk fél évet, sajnos vége lett.Nem miatta nem miattam, az okot nem szeretném részletezni.Nem tudtam elfelejteni, halványultak az érzelmek, de egy idő után egy leállt, és megmarad az a vékony cérna, ami még hozzá köt, és azt valamiért az idő sem szakította el.Aztán jött egy férfi, újra szerelmesnek éreztem magam, vele nem volt kimondott párkapcsolat, együtt dolgoztunk, tehát sok közös ügy, érdekes "flörtök", határozottan olyan férfi aki nem akart párkapcsolatot, meg is értettem, én sem voltam kész annyi kompromisszumra, ami így volt köztünk is imádtam, de sajnos személyes ügy miatt én visszatértem Magyarországra, Hortobágyra ahol most a szüleimmel élek.Úgy áll a szituáció, hogy mindkettő hiányzik, de nem tudom eldönteni, hogy ők-e vagy az érzések amiket felkeltettek bennem.Szerelmes voltam/vagyok beléjük, szerelem de mindkettő felé "másféle", vagy hogy fogalmazzak.Na a probléma ott kezdődik, hogy jött egy harmadik.Nem tetszik az arca, nem tudom mi fogott meg benne, de igénylem, hogy foglalkozzon velem, nem nem vagyunk együtt, de ha már nem keres, megbolondulok, szexuálisan még nem voltuk együtt, de kívánom, de mégis máshogy mint az első kettőt, tehát ha úgy érzem, hogy elveszíthetem teljesen, már szinte ájulás közeli állapotba kerülök, ha meg úgy érzem minden sínen van köztünk, már nem vagyok biztos, hogy hogy is legyen ez, a lány emléke, és a halvány érzések bennem élnek azóta, és a másik férfié is..Nem tudom őket elfelejteni.Mit tegyek, mik ezek az érzések, egyátalán ki felé igaziak? Köszönöm nektek, bocsánat, hogy ilyen összevisszaság lett, de sok ideje magam sem tudom megfejteni az érzéseim.

26/N



2017. ápr. 9. 18:18
 1/1 anonim válasza:

juj na az nem semmi, hát én mindig is azt mondtam, hogy egy ember csak egy emberbe lehet szerelmes

gondold át, ki számodra a legfontosabb a 3 közül,kihez kapcsolódsz legjobban, kit lenne legnehezebb elveszteni, ennél jobbat nem tudok mondani, remélem segített egy kicsit :)

2017. ápr. 9. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!