Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mondanátok véleményt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mondanátok véleményt?

Figyelt kérdés

Nemrég megismerkedtem egy lánnyal egy társkeresőn. Jól elbeszélgettünk, kialakult némi szimpátia, fb-n folytattuk. Mikor már téma lett a randi, számomra akkor derült ki, hogy még kapcsolatban van. Igaz korábban elhatároztam, hogy ilyenbe már nem megyek bele többet, de addigra már érzelmek alakultak ki bennem iránta. Randiztunkm jól sikerült. Kezdtek az érzéseim elmélyülni. Aztán második randi nálam végződött, ami szintén jól sikerült. Nekem úgy tűnt őszinte volt és benne is kialakult valami irántam. Másnap visszament személyesen az akkor már exével lezárni a dolgaikat és megbeszélni, hogy elköltözik. Beszéltünk azóta, és úgy néz ki egyikünket sem választja, egyedül lesz, újra kezdi. Elfogadom a döntését, de úgy tűnik bele éltem magam, mert most nagyon szomorú vagyok. Évek óta nem volt kapcsolatom és nagyon megörültem ennek a lánynak, de most valami mintha eltört volna bennem. Nem hibáztatom, mert elég lehetetlen helyzetben van és az élete sem volt könnyű. Elsősorban szeretném kérni tőletek, hogy adjatok pár tippet nekem az elkövetkező napra amivel el tudnám kicsit terelni a gondolataimat vagy összeszedni magam.

30/f



2017. ápr. 11. 21:42
 1/8 A kérdező kommentje:
Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, előre is köszönöm a válaszokat.
2017. ápr. 11. 21:44
 2/8 anonim ***** válasza:

Merülj el a munkában-hobbiban. Terheld le az agyad mással,

hogy ne ezen pörögjön. Oké, nehéz, de nem lehetetlen.

2017. ápr. 11. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Gondolj arra hogy kihasználtak, valamilyen szinten érzelmi töltéseket adtál neki, visszaigazolást hogy még kell valakinek, ha majd szakít az aktuálissal. Ilyen ember miatt kár bánkódni!

Tudom könnyű ezt mondani, nekem sem valami fényes a szerelmi életem szóval tudom milyen ez. De tényleg kár ilyen miatt "depizni", ő döntött és itt vége a dolognak.

2017. ápr. 11. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Úgy alakult, hogy még egyszer fogunk találkozni és elég vegyesek az érzéseim most. Szomorú is vagyok, reménykedem, hogy ez csak a para miatt volt nála, nem igazán tudom alapból hogy úgy álljak hozzá ahogy mondod 2es vagy próbáljam ezt megbeszélni. Ha kuncsorogni kéne, azt természetesen nem fogok mert úgy is halálra lenne ítélve.
2017. ápr. 11. 23:09
 5/8 anonim ***** válasza:

Én is jártam hasonlóan, csak a csak egy hazudozó lotyó volt, míg esetedben azt hiszem, hogy csak túl hamar beleélted magad, Ő meg csak tisztességtelenül játszott, nem akart két szék közül a földre esni, aztán az is kiderült, hogy biztosra nem játszhat, de addigra elcseszte.

A tippem: most ne foglalkozz nőkkel, máskor pedig derítsd ki az elején az ilyen lényeges dolgokat és dobbants amint valami, AKÁRMI nem kóser.


Fel a fejjel!

2017. ápr. 12. 05:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Megoldódott. Mégse kell pszichológus, fél órája beszéltem vele és azt mondta qrvának áll. Megnyugodtam. Mindenkitől bocsánatot kérek a vaklármáért.
2017. ápr. 12. 06:14
 7/8 anonim ***** válasza:
Ez aztán a pálfordulat! :D
2017. ápr. 12. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Aranyos lány, de ki akarja élni magát alkalmi partnerekkel. Elkönyveltem magam az elsőnek a ki tudja milyen hosszú sorban. És megnyugodtam, hogy képes vagyok még érezni valamit egy nő iránt és négy év szexmegvonás után is normálisan tudtam teljesíteni. Végül is nem mindenki azt kapta amit akart, de mind a ketten kaptunk valamit. Összességében már jól vagyok. Köszönöm a támogatást :) <3
2017. ápr. 12. 09:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!