Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis mit akar?

Figyelt kérdés
Van egy lány akivel megismerkedtem,már az elején megtaláltuk a közös nevezőt, de megbeszéltük, hogy csak barátok. Na már most időközben szerelmes lettem belé (tudja hisz nem egyszer színt vallottam neki), és nem érdekel más nő rajta kívűl. Volt köztünk szexuális kapcsolat addig, míg be nem vallottam hogy szeretem, ott vágtam el magamat ilyen téren nála, megmondta hogy nem akar semmi komolyat (csalodásai végett) és szabad akar maradni. Meg megértem, de akkor is megveszek érte, már-már enyhén betegesen. Részben féltékeny is vagyok, amit eddig senki iránt nem éreztem. Ezért probálom távol tartani magamat tőle, tudja a csajszi az okát is miért viselkedek vele így, meg is értette, kértem tőle hogy hagyjon békén mégsem száll le rólam. Tudja nagyon jól fájdalmat okoz azzal, ha csak az életem része marad igy továbblépni sem tudnék miatta. Kérdésem ennek tudatában, miért csinálja ezt velem, mit akar tőlem vagy csak élvezi hogy hülyíthet? Válaszaitokat előre is köszönöm.
2017. júl. 3. 14:35
 1/7 anonim ***** válasza:
81%
Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Sajnos ez a mai világ hozadéka, bármikor bárkivel ész nélkül. És ez a lány is ezt csinálja, ha nem szeretne tőled semmi komolyat, akkor miért fekszik össze veled? Nőként írok, de én csak olyan férfivel vagyok képes lefeküdni, akitől komolyat is szeretnék. Ha nem hagy békén, igenis légy erőteljesebb, és záj be minden ajtót, ne hagyd, hogy az életed része maradjon. Még az is lehet, bár nem akarom, hogy ebben reménykedj, hogy ha ezt megteszed, rájön pontosan mit is akar, és keresni fog, de hagyd őt. Szakíts meg vele minden kapcsolatot.
2017. júl. 3. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Azért csinálja, mert a szex jó veled. Hidd el, ha érezne valamit, már együtt lennétek, ezek a "nem akarok semmi komolyat" szövegek csak addig élnek, amíg az, aki hangoztatja őket, bele nem szeret valakibe.


A valódi ok az, hogy nem szeret, ez ennyire egyszerű. A többi kifogás. Mivel téged viszont tönkretesz ez az egész, szállj ki belőle, töröld ki a számát, tiltsd le, gyógyítsd a sebeidet! Menni fog!

2017. júl. 3. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

A szexet élvezi veled,ennyi. Tiltsd és zárd ki az életedből. Én is ezt tettem :)

L

2017. júl. 3. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Tudjátok kismilliószor probáltam minden szálat lezárni, de eddig mindig akkor talált meg folyton mikor már kezdek nem rá gondolni reggeltől-estig. Igen egyszerűbb azt csinálni, hogy tiltom a francba, de nem tudom rávenni magamat soha az életben nem voltam ilyen, hogy tiltsak bárkit is (jó az idegesítő biztositót tiltottam :D), sosem tudtan haraggal elvállni senkitől sem, meg enyhén gyávaságnak érzem ha ilyennel kell élnem. Régen pedig úgy tagadtam azt, hogy én nem leszek ilyen hülye, hogy belebolondulok egy ilyen lányba és gondolni sem mertem volna 26 éves fejjel hogy igen is így ki lehet készülni. Nem az első kapcsolatom, de eddig ő hatott rám legjobban.

Köszönöm az eddigi válaszokat, rendesek vagytok :)

2017. júl. 3. 15:15
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Én is ilyesmi helyzetben voltam, ha gondolod írhatsz :)
2017. júl. 3. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Egónövelő számára az a tény,hogy van egy rajongója.Ennyi,nem kell többet látni bele!Zárd ki az életedből!
2017. júl. 3. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Igen sajnos úgy néz ki, én voltam a f#&z, hogy beleszerettem. Nem győzöm emiatt szidni magamat
2017. júl. 3. 19:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!