Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mégis miért viselkedik így?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis miért viselkedik így?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel egy buliban ismerkedtem meg, vagyis, először már a buszon váltottunk pár szót, tudtam már akkor, hogy bejövök neki, nem volt kérdéses, mivel nem áll ismeretlenekkel szóba csak úgy az ember. Aztán a buliban beszélgettünk, oké, nem foglalkoztam vele, mert haver volt ráállva nagyon, csak később haver hiába nyomult rá, a csaj finoman elűzte és ő kezdeményezett nálam.

Jó, nem is volt baj, táncoltam vele minden, puszik arcra, nyakra stb, szájra egyetlen csókot engedett, nem smárt, csak egy másodperces csók. Rendben, vége lett az estének, aztán 3 napra rá találkoztunk, elmentünk kajálni és sétálni. Na, itt sem láttam rajta, hogy csókot akarna, párszor piszkálta a haját és nyalogatta a száját, de én esküszöm, soha nem voltam még így senkivel, hogy ennyire ne éreztem volna rá, hogy meg kell csókoljam. Mindegy, gondoltam majd következő talin, ha ő akar még, akkor majd találkozunk. Keresett, szóval áthívtam filmezni. Vége lett a filmnek is, végig összebújva, néha arcra adtam egy puszit, hátha odatolja a száját, de semmi. Pedig volt már velem ilyen szituáció is, de ez a lány totál nem adott semmi jelet, hogy csókoljam már. Mindegy, gondoltam, hogy akkor próbálkozzunk máshogy.. Elkezdtem a nyakát puszilgatni finoman, rálehelgetni, lágyan nyalogatni.. Na, itt nem kellett több, elkezdett vonaglani, szorongatta a kezem, karom, takarót, pár perc után nyögdécselt is én meg folytattam, ez ment egy olyan negyed óráig csak sajnos, mert mennie kellett, buszt lekéste volna.. Ezalatt a 15 perc alatt 3x mentem a csókért, gondoltam, ha felcsigázom, akkor majd engedi. Aha, hogyne.. :D 3x próbáltam, 3x csak szájra csók, ilyen 1 másodperces, aztán tolta vissza a nyakát. Miért? De komolyan..? Miért csinálja ezt? Nem értem, hogy aki átjön filmezni, randira, buliban ő kezdeményez, az miért kelleti ennyire magát? Mi a célja ezzel?

Tudtam, hogy ezt a nyakpuszilgatós dolgot kell csináljam, az exem is, mikor már kapcsolatban voltunk, akkor vallotta be, hogy többször élvezett már, amikor ezt csináltam vele. Ha hazudok, akkor ő hazudott, de ezt mondta. Vagy valamit nagyon jól csinálok ilyen téren, vagy mindenki megjátssza ezt.

Mit csináljak még, hogy végre lépjünk egyről a kettőre? Megkérdezek én bármit normális esetben, de most erre hogyan lehet rákérdezni, hogy miért nem akar csókolózni? Mi a célja ezzel szerintetek? Történt már veletek ilyen?

Az sem lehet, hogy büdös a szám, mivel előtte mindig fogat mostam, közben végig rágózok és nem zabálok be semmi hagymaszerű vagy hasonló kaját. Nem tudok egyszerűen mire gondolni.


2017. júl. 21. 04:11
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Hmm...egészen felcsigázóan fogalmazól amúgy 😂 a végére már azt hittem el is megy valaki.

Nos. Én is voltam már így, hogy a pasinak nem engedtem a csókot, meg pár dolgot. Ez lehet azért mert szórakozik, jatszik kicsit. Lehet azért is mert nem igenyli annyira a csókolózást vagy addig nem ad csókot amíg tutira el nem dől, hogy mi van köztetek.

Rossz esetben az ő szája büdös vagy herpeszes.

21/l

2017. júl. 21. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Na, ha már a fogalmazás is olyan, akkor gondold el milyen lehet, ha csinálom is.. hehe :D

Te meddig "húztad" így a pasi "agyát"? Mert számomra ez már annak tűnik, hogy szórakozik velem.

Az ő leheletével nincs gond, se herpeszt nem láttam, csak találgatni tudok.. :/

2017. júl. 21. 08:19
 3/9 anonim ***** válasza:

#1 vagyok.

Én azért csináltam anno, hogy ezzel is mégjobban kívanjon a pasi. Nincs is annál jobb érzés, hogyha mindennél jobban kivánják a csókomat, pláne egy olyan srác akihez erősen vonzódom :$ :)

2017. júl. 21. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Amúgy nem hinném, hogy szórakozik, ha csak nincs rá másik utaló jel. Van esetleg valami?
2017. júl. 21. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Hát, figyelj, ha valakinek ennyi ideje van szórakozni, hogy átjön, órákat itt van, csak azért, hogy szórakozzon, meg találkozik velem, csak azért, hogy szórakozzon, csak azért nem volt buliban másik pasival, hogy velem szórakozzon, az már elég egy szánalom lenne.. :D

Nem hiszem amúgy ilyen szempontból, biztos, hogy akar valamit, csak nem tudok rájönni, hogy most csak szex, komolyabbat, milyen tempóban, miért, hogyan??? Nem voltam még ilyen helyzetben sosem.

2017. júl. 21. 13:10
 6/9 anonim ***** válasza:

Te mit akarsz tole?

Valószínű komolyat akar am

2017. júl. 21. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Nem tudom még, ennyiből nem döntöttem el, még, ha akarnám se tudnám ezek után.. :D

Valószínű, hogy a fizikumomért van odáig, edzek pár éve, most ez nem nagypofájúság, mert mondta is, hogy nagyon bejön neki a testem. Szóval ez is kicsit kétségbe tett, hogy most akkor csak szexet akar, vagy mit..

2017. júl. 21. 13:34
 8/9 anonim ***** válasza:
Jo ha a csajszival nem jon ossze a dolog akkor megneznem az izmaidat ;) :D
2017. júl. 21. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
De ha magambol indulok ki, szerintem azert a lanyok vagynak az erzelmekre :) en nekem is volt olyan h mondtam a sracnak h jol kivan gyurva de nem csak szexet akartam. Szerintem az ink a pasikra vall:/
2017. júl. 21. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!