Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Már sosem lesz vége? Miért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Már sosem lesz vége? Miért szenvedek ennyi idő után, ha szinte semmi sem történt?

Figyelt kérdés

Nem vagyok büszke arra, ami tettem. Nem keresek mentségeket. Szerettem, nem kellettem, kidobott, én pedig megfizettem azért, amit tettem. De ha megfizettem a tanulópénz, miért nem tudok már tovább lépni?

Egy rendezvényen ismerkedtünk meg. Izzott közöttünk a levegő, az egész estét végig beszélgettük, de ettől tovább egyikünk sem akart menni, hiszen kapcsolatban élt. Jó pár hétig csak néhány levelet váltottunk, majd egyszer csak megtört a jég. Nem tudom mit látott bennem, de onnantól nem volt megállás, és éjt, nappallá téve beszélgettünk. Én továbbra is tartottam a két lépés távolságot, nem akartam tőle kedves ismeretségen, barátságon kívül mást a barátnője miatt. Úgy tűnt, ő is hasonlóképp érez, de idővel egyre többször invitált magához, meglátogatott a munkahelyemen, találkozgattunk is. Nem történt semmi, a legtöbb, ami fizikai kontaktusként felróható, az az ölelés volt. De azok az ölelések nem egyszerű baráti ölelések voltak. Legalábbis, én így éreztem. Egyre többet panaszkodott a barátnője miatt, utált a lény szüleihez járni, felém viszont mindinkább közeledett. Bolond módjára azt hittem, egyszerűen nem tudja, miként lépjen ki a kapcsolatból. Az egyik találkozásunkkor azonban átléptük azt a bizonyos határt. Nem feküdtünk le egymással, mert még időben észbe kaptunk, de történt pár dolog, amik miatt lelkiismeretfurdalás gyötört. Igyekeztem nem mutatni felé sem ezt, sem azt, hogy én már többet érzek barátságnál. Nem akaszkodtam rá, ha írt, akkor válaszoltam, időt akartam neki adni, hogy eldöntse, mit szeretne.

Egyik személyes találkozásunkkor ajándékot adott. Ez valentin napon történt. Úgy gondoltam, hogy a barátai is nála lesznek, hiszen így beszéltük meg. Egyedül volt. Kérdeztem, miért? Mire csak annyit felelt: veled akartam lenni. E este hozzám sem ért, ellökött magától, végül fogtam magam, és eljöttem tőle. Nem azért, mert nem akart velem lefeküdni, szó sincs erről. Hanem azért, mert mélységesen bántott, hogy ő maga sem tudja, mit akar. A következő napokban nem írt, végül még egyszer meglátogatott. Megölelt, de nem viszonoztam, ami persze nem tetszett neki. Nekem pedig az, hogy nem lehetett megbeszélni vele az érzéseit.

Ezután jött a pálfordulás. Már nem keresett magától, egyszer sem látogatott meg, nem hívott telefonon. Két hónap telt el úgy, hogy én könyörögtem, beszéljük meg mi volt köztünk, és merre tartunk, ő pedig hárított. Nem csak hárított, nem is válaszolt, ha az érzéseimről beszéltem neki. Éreztem, hogy kezd terhesség válni számára a jelenlétem.

Végül feladtam. El akartam engedni. Még egy utolsó előttit rúgott belém, amikor a születésnapomon egy nagy csokor virággal állított be. A barátjával együtt. Szerencsére dolgoztam, így 5 perc után le tudtam lépni. Nem volt bátorsága egyedül elhozni nekem, mint később a barátnőjétől megtudtam azért, hogy ne másszak rá.

Ahhoz viszont volt bátorsága, hogy a csokor megköszönése után azt mondja, a virágok nem olyan gyönyörűek, mint te.

Nekem sem a virág, sem a valentin napi ajándék, sem ez (és a többi) a „duma” nem fér bele egy férfi-női barátságba. Ahogy az sem, ami azon az éjszakán történt.

Ezután egy héttel közölte, hogy eljegyzi a barátnőjét. Összetörtem. Nem azért, mert nem engem választott, hanem azért, mert úgy törölte belém a lábát, mint még senki, soha.

Még egyszer, utoljára leírtam neki a gondolataimat erről az egészről. A barátnője válaszolt helyette. Természetesen én voltam kizárólagosan a hibás mindenért. Én voltam az, aki rámászott, én voltam az, aki tönkre tette az életüket. Minden kapcsolatot megszakított velem. A lánytól egyébként bocsánatot kértem, érthető módon azóta is gyűlöl. A férfi úgy tesz, mint ha nem ismerne, de mivel együtt dolgozunk, ezért sajnos néha kommunikálnunk kell. Akkor viszont szeret nekem lenézően válaszolni, legutóbb is olyan stílusú üzenetet kaptam tőle, amit józan ember nem küld el a másiknak, főleg nem egy egykori barátnak. Mégis én vagyok az, aki kizárólagosan hibázott. És őszintén szólva, sajnos hiába tettem meg mindent, nem tudom elfelejteni, amit tett. Ismerkedek, kilépek a komfortzónámból, a munkahelyemen a személyes találkozókat is hanyagolom, mégis olyan szinten fáj, hogy néha azt érzem, meg fogok bolondulni.

Talán segítene, ha le lehetne vele ülni beszélni, de erre már nem igen lesz lehetőség. Ő már továbblépett, én viszont nem bírok. Miért?


2017. szept. 2. 16:09
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj, hogy a faszirol mar rogton az elejen kiderult, hogy egy a kapcsolata fele tiszteletlen utolso farokhuszar, aki maximum egyik pinarol a masikra csungve kepes valtoztatni az eleten, te viszont teljesen meg vagy lepve, hogy je, te sem kaptal becsuletes, egyenes viselkedest egy olcso, szar embertol. Neked sem kellett volna belemenned, ez teny, de meglepett se legy. Pontosan azt teszi ami az ilyen ertektelen emberektol varhato. Nincs mit ezen megbeszelnetek.
2017. szept. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Te voltál a harmadik. Ami a kapcsolatából hiányzott azt te pótoltad. Amint helyrejött a kapcsolat, téged lepattintott. Ennyi történt. Az, hogy ez az eljegyzés mennyire őszinte és mennyire tart sokáig..hát sok jót nem jósolok nekik. Ha téged szeretne veled lenne, ez nem is kérdés ergo nem szeret téged és az összes maszlag amit mondott mind etetés csak. Szerintem válts munkahelyet, a srácot tiltsd le és tedd rendbe magad. Barátkozz, utazgass, kapcsolj ki és soha többet ne engedd hogy bármilyen közöd legyen ehhez a férfihoz. Nem fogsz tudni tovább lépni és rajtad kívül ez senkit sem érdekel. Ha te lennél a barátnője lehet veled is megtenni. Kell neked ilyen férfi? Olyan aki másnak udvarolna, miközben téged jegyezne el? Ugye, hogy nem!
2017. szept. 2. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Egyes: azért lepett meg, mert ő sem az a típusú férfi, aki kikacsintgat a kapcsolataiból. Vannak közös barátaink, és ők is mondták, hogy sosem tett ilyet korábban.

Egyébként ő is kérdezte, hogy nem félek-e attól, hogy ha a barátnőjével megtette, velem is meg fogja. Nem féltem. És ezt meg is mondtam neki. Hiszek abban, hogy ha egy kapcsolat jól működik, akkor ott nincs helye megcsalásnak.

Egyszerűen nem értem, mire volt ez az egész jó. Ahogy azt sem, miért nem tudott velem egyenes lenni végül, és megmondani, hogy ez nem fog működni, hagyjuk a dolgot.


Igen, a munkahelyváltáson én is gondolkoztam. Egy lépést már tettem felé, tehát személyesen nem kell találkoznunk, de a flegma, lenéző válaszai állandóan felpiszkálnak.


És teljesen igazad van: rajtam kívül senkit sem érdekel, hogy haldoklik a lelkem.

2017. szept. 2. 16:33
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

"Hiszek abban, hogy ha egy kapcsolat jól működik, akkor ott nincs helye megcsalásnak. "


Naiv kislány. A legtöbbetek itt cseszi el egyébként, már az elején. Rosszul gondolkodsz. Mind ezt mondja és talán így is érzi, hogy valami nem jó, de a megcsalás egy lépés, és az inkább jellem.


És ezt úgy mondom, hogy nem én vagyok a konzervatív gondolkodás megtestesítője, és tudom hogy emberek vagyunk, és nem veszek fekete-fehéren mindent.


De ha hinni akarsz valamiben, akkor ne abban, hogy "jó kapcsolatban nincs megcsalás".

Mert megfordítom:

Magyarul neked simán beleférne, hogy mondjuk 5-10 év után ha gond van, a kedves párod inkább másnak udvaroljon és kurogasson helyetted? Ugye, így már annyira nem tetszik a dolog?


A hűség az nem (csak)a másiknak szól, hanem önmagadnak is egy visszacsatolás. A megcsalással nem a kapcsolatodról adsz egy képet, hogy az "szar", hanem önmagadról. Ugyanis ez a te DÖNTÉSED, és a te jellemedről beszél, semmi másról.


Nem a másikról, és nem is mindig a kapcsolatról. Hanem arról szól, aki megteszi.


Előfordulhat, hogy egy kapcsolat közben találkozol valakivel, akivel mondjuk jobban passzoltok, de akkor is lehet tisztességesen kilépni ELŐBB, és utána szabadon azt csinálni, amit akar.


Ez most nem az a rész.

Ráadásul az egész rád vet rossz fényt. De hogy ezek után is mit esztek az ilyeneken, miért hiszitek, hogy ő a nagy ő, mikor láthatóan másodhegedűs voltál maximum, jelen esetben pedig a bűnbak, hogy mentse a szar kapcsolatát.. Érthetetlen, neked ez miért kell még most is.

26N

2017. szept. 2. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem biztos az se, hogy a 3. voltál. Lehet, hogy a 4-5.

Hibás vagy azért mert hittél neki és mert nem voltál őszinte magadhoz. Mennyivel egyszerűbb lett vna azt mondani, h amennyiben nem szakít a barátnőjével addig nem kérsz semmi féle ajándékot aztán csokolom. Abból igazából kiderült volna minden, csak féltél.

A srác meg egy szemét alak. Ahhoz végképp nem tudok mit hozzáfűzni.

2017. szept. 2. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Kerdezo... ne. Kerlek ne legyel ennyire nevetsegesen naiv. Szerinted az ilyen viszonyokat a baratok elott intezik "hali, most megyek epp a Katit farkalni az Ancsi hata mogott!" cimen. A csavo szimplan nem talalt eleg jonak, hogy atcsungjon a baratnojerol a tiedre, igy ejtve lett a projekt. A baratai mondtak, hogy o nem olyan. Haha. Nem mar.
2017. szept. 2. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Sajnálom, de igen, ennyire naiv vagyok. Mindenkiről igyekszem a legjobbat feltételezni, bár tudom, nem kellene.


Ahogy Ő sem kell már. Ha közeledni próbálna ismét, szembe köpném, és azt hiszem ez lenne a minimum.


Egyébként megvédtem magam, csak amikor megtudtam mi a helyzet nálunk, sokkot kaptam, és olyankor nem megy a hirtelen reakció, legalábbis nálam nem.


Minden esetre köszönöm a hozzászólásaitokat, jobban érzem magam, és megerősítettetek abban, hogy valóban nem ér ennyit, még a gondolata sem.

2017. szept. 2. 19:50
 8/8 anonim ***** válasza:
Nem kapta meg,amit igazán akart tőled:párszor istenesen megdugni.Így aztán a biztos puncit választotta.Bármit gondolsz,ez ennyire evidens.Ha te nem jöttél volna a képbe,lett volna más balek.Kifogtál egy olyan embert,akinek a saját ösztönei és érdekei az elsők.Amit utólag tehetsz,hogy tanulsz belőle,mész tovább,ezen a szar alakon meg keresztül nézel.Amúgy meg hülye voltál,de majd felnősz te is.Bárki járhat így,pláne,ha fiatal és naiv.
2017. szept. 3. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!