Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális, ha kezdem már magam...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, ha kezdem már magam öregnek érezni? 23N

Figyelt kérdés

Az utóbbi pár hónapban, ahogy egyre inkább közeledek a 24-hez, elkezdtem úgy érezni, hogy én már tényleg nem vagyok lány, és lassan elkezdek majd fizikailag is öregedni, eddig tartott a fiatal lánykor.

Van párom, 4 éve együtt. 30 éves, szerinte még mindig ugyanolyan kis aranyos vagyok, mint 19 évesen voltam, de azért én tartok attól, lassan eljön nála is az a kor, amikor majd elkezdi észrevenni a kis 16-18 éves pipiket, akik még csak most léptek be a felnőttkorba.

Én észreveszem magamon, hogy most már komolyabb dolgok érdekelnek, mint korábban, felnőttebb vagyok, viszont azt is, hogy nincs már olyan hamvas gyerekarcom, mint 15 évesen, és fejben közelebb érzem magam a negyvenes, mint a 16-18-as korosztályhoz. Ha könyvet olvasok is, sokkal jobban a szülők szerepét érzem át, mint a gyerekét (ha ilyen témát dolgoz fel).

Szóval, úgy érzem, hirtelen elkezdtem minden téren megöregedni (az egészségem mindig rossz volt, de apránként azért ott is veszem észre)


2017. okt. 23. 19:49
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Én is 23 vagyok, de gyerekesebb vagyok mint gyerekkoromban, és még mindig 14-nek érzem magam. Na erre varrjál gombot cica. /F
2017. okt. 23. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
És a 16-18 évesnek majd pont a te közel 40 éves barátod kell? :)
2017. okt. 23. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
10%
12 Hát ha van pénze a faszinak akkor mindenféleképpen ráhajtanak a tinipicshák! Egyéb esetben max leköpik, és vén perverznek nevezik.
2017. okt. 23. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
Nem te vagy a hibás tréfáltam
2017. okt. 23. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
Nyugi, 23 évesen ez teljesen normális, hiszen alig pár éved maradt hátra. Májkrémet pl. ne vegyél, pénzkidobás lenne a te korodban már, helyette gyűjts temetésre.
2017. okt. 23. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Viccelodsz, de valoban normalis, hogy fiatalon jobban felsz az elmulastol, mint oregen. Persze nem beteges szinten.
2017. okt. 23. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Ne izgulj
2017. okt. 23. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!