Hogyan tehetném túl magam ezen?

Hosszú lesz. Nem pofonért jöttem, hanem jótanácsért.

Az a problémám, hogy nem tudom magam túltenni olyan dolgokon, amin valószínüleg más csak legyintene. Most is már egy órája sírok legalább.

Nemrég a barátom letöltötte a facebook adatait, kíváncsiságból, hogy miket tárol el róla az internet. Talált sok képet is, mondta, hogy nézegessük meg.

Az elején még tök oké volt, csak baráti képek stb, de utána a gimis volt lány osztálytársaival vannak képek. Sok lánnyal van olyan, hogy ők átkarolják, szinte odabújnak, a barátom, ahogy egy másik lány lábát nyomkodja. És nagyon sok szexi selfie. Azt mondta, hogy neki volt először selfie kamerás telefonja az osztályból, és minden lány azzal fotózkodott.

Olyan szomorú lettem! Annyi minden eszembe jutott, amiken azt hittem, már túl vagyok. A kapcsolatunk nehezen indult, mindkettőnknek első kapcsolat. Neki szexuális gondjai voltak, de ezt nem szeretném részletezni. Sokáig húzódott. Kiderült, hogy közben bevallotta, hogy más lányra gondolt stb.

Azóta leállt a pornóval, egyáltalán nem néz már, és ez drasztikusan javított a kapcsolatunk minőségén. Mindig azt mondja, szeret, és rengeteg dolgot megtesz értem. De ez nekem még fáj. Ráadásul nem csak az zavar, hogy őt ölelgetik lányok, hanem hogy az egyikkel beszélgetett a kapcsolatunk elején is. És az a lány gimiben állandóan kérdezgette tőle, hogy szereti-e, ő meg persze igent mondott.

Meg aztán nekem sem általánosban, sem gimiben nem voltak barátaim. (na jó, gimiben végül lett egy lány). De folyamatosan bántottak. Osztálykirándulásokon én voltam az, akivel senkinek nem készült közös képe. Akivel nem hogy a fiúk nem barátkoztak, de még konkrétan kínos is volt velem szóbaállniuk. Sokszor megdobáltak, szemetet dobtak a táskámba. Általánosban meg akart valaki erőszakolni, és párszor meg is vertek.

Egyszerűen azt hiszem, siratom azokat az éveimet. Látom az övét, és bennem van, hogy milyen lehetett volna. Buliban soha nem voltam, nem is lett volna kivel, na meg nem is hívtak. Ahova menni akartam, azt mondták, inkább ne.

Ő meg szalagavató afteren táncolt lányokkal. Velem még soha sem táncolt fiú. Szerettem volna, hogy táncoljon velem is, de azt mondta, akkor részeg volt, és nem szeret táncolni.

De most is szinte csak lányokkal van jóban. És igen, féltékeny vagyok. Főleg, hogy mivel újdonság volt neki ez a kapcsolatosdi, engem is kezdetben csak úgy kezelt, mint egy barátot. Ha kérdezték szeret-e, kitért a válasz elől.

Na de szegényről, nagyon rossz képet festettem most. Azóta szerencsére rengeteget változott és érzem is, hogy szeret.

Nem lenne semmi baj, csak nem tudom elengedni ezeket az érzéseket és a múltat. Néha úgy érzem, csak meg kellene halnom.

Szerintetek, hogyan legyek jobban? Mit kéne tennem? Hogy pótoljam be, az "elvesztett éveimet"?

21/l, 22/f