Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Veszett ügy? (többi lent)

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Veszett ügy? (többi lent)

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Azért írok, mert kábé zéró tapasztalattal rendelkezem ilyen téren, és nem akarok még nagyobb hülyeséget csinálni. Szóval van a szomszédban egy srác, aki tetszik, és akit történetesen ismerek is. Kiskorunk óta szomszédok vagyunk, és akkortájt sokszor játszottunk együtt. Azonban, ahogy felnőttünk, eltávolódtunk egymástól. Semmit sem beszéltünk több mint tíz évig. Most viszont újra itt van. Írtam már neki, hogy hogy van, mit csinál, és azt is odabiggyesztettem, hogy ki vagyok, ha mondjuk nem emlékezne rám, viszont nem válaszolt. Mindennek már több mint egy hete. Azóta persze találkoztunk, és köszöntünk is egymásnak, de ennyi. Most nem tudom, hogy mi a helyzet. Keressem-e még a társaságát, vagy hagyjam a fenébe? Az is átfutott az agyamon, hogy kérdezzem meg, ha átmehetek-e hozzá beszélgetni, de túlságosan gyáva vagyok ehhez, miután azt sem tudom, hogy miért nem válaszolt az üzenetemre. Egyébként nagyon kedves srác, tényleg, ezért is zavart össze, hogy kábé úgy tesz, mintha nem is ismerne, vagy nem tudom.

Szerintetek tegyek még valamit, vagy hagyjam az egészet?



2018. ápr. 8. 13:57
 1/5 anonim ***** válasza:
49%
Segítség kell annak megállapításában, hogy nem kíváncsi rád? Ok: nem kíváncsi rád. Szívesen! A számlázási címet majd írd meg.
2018. ápr. 8. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
hol írtál neki? Mert ha pl, facebookon úgy, hogy nem vagytok ismerősök véletlenül akkor, azt őneki nem jelzi, hanem egy külön kis mappába rakja az üzenetei között, amit ha nem néz folyton, akkor nem látja meg soha.
2018. ápr. 8. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Instagramon írtam. A fiókja privát, kértem a követést, elfogadta, és utána írtam neki.


#1 Köszönöm! Valószínű igazad van :(

2018. ápr. 8. 14:36
 4/5 anonim ***** válasza:
0%

Te most komolyan azt hiszed, hogy a nyakadba fog ugrani mert annak idejen egyutt epitettek a homokvarat? 😂😁😅

Most lehet, hogy sokkolni foglak ezzel, de......szerintem ideje megtudnod par alapveto dolgot. Szoval, nem is tudom hol kezdjem.

A telapo nem letezik, a gyereket nem a golya hozza es Rudolfnak a renszarvasnak a kokain felszivasatol piros az orra. :(


Nolj mar fel ember, 10 ev.....

2018. ápr. 8. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Tiszta jó, hogy ennyi kedves ember van ezen a világon! Esküszöm, nélkületek unalmas lenne az élet. A gyerekek nem tudnák meg, hogy nincs Télapó, és szegény Rudolf elveszítené a hozzáférést a kokainhoz. Köszönöm a normális válaszokat!
2018. ápr. 8. 16:56

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!