Mennyire lehetnek tartósak azok a párkapcsolatok, amikben csak az egyik fél igazodik, idomul a másikhoz, de ez nem kölcsönös, tehát a másik fél marad az addigi szokásainál, rutinjainál?

Nem rólam van szó, de látok ilyen kapcsolatot a környezetemben, csak az egyik fél változik, de van, amiben nagyon radikálisan, addigi (egyébként nem negatív) szokásait is feladja, a másik fél felől meg ez nincs meg, egyelőre persze minden szép és jó, az elején vannak.

Szóval azért írtam ki a kérdést, mert szívesen tanulnék mások tapasztalatából, akik már túl vannak ilyenen, vagy korábban láttak ilyen kapcsolatot, hogyan alakult.

Én csak azt a változást érzem tartósnak, ami alapból benne van valakiben legalább minimális szintű kíváncsiságként, mert azt lehet fejleszteni, akár úgy is, hogy más hatással van rá, vagy csak később jut el hozzá információ, hogyan tudja fejleszteni.

Én pl. már csak felnőttként szereztem tudomást róla, mennyit tudtunk volna a családdal utazni kedvezményesen, mert apám olyan helyen dolgozott, csak nem éltünk vele, de még az információtól is meg voltam fosztva a szüleim révén, pedig egy kor után már nélkülük is élhettem volna ezekkel a lehetőségekkel amíg tanultam. Már akkor tudtam meg, mikor először utaztam egyedül valahova saját keresetemből, és tulajdonképpen a számomra idegen utastársaim tájékoztattak arról, hogy van ilyen. Számon is kértem érte a szüleimet, hogy nekem erről miért nem szóltak. Egyébként azóta is utazok, csak nem annyi pénzből...

Illetve párkapcsolatnál is úgy gondolom, azért az egymáshoz igazodásnak kölcsönösnek kéne lennie, nem látványosan egyoldalúnak.